15 éves a kispesti karitász

2005.05.30.

Jubileumi ünnepséget rendezett a Kispesti Nagyboldogasszony Karitász szombaton a Kisfaludy utcai épületben. Az ünnepségen az elmúlt 15 év küzdelmeit, eredményeit és eseményeit elevenítették fel a karitászosok.

Idén ünnepli fennállásának 15 éves évfordulóját a Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia karitásza, ez alkalomból tartottak ünnepséget hétvégén a közösségi házban. A megjelenteket köszöntő Hegedűs László plébános elmondta: a kispesti karitász az elsők között volt a rendszerváltás után létrejött hazai karitász szervezetek között.

A találkozón a régebbi és az új munkatársak számoltak be élményeikről, évek alatt szerzett tapasztalataikról. Szigetvári Györgyné , a szervezet munkatársa nemcsak a kerületi karitász tevékenységéről beszélt, hanem a hazai szeretetszolgálat munkáját is vázolta előadásában. Az ünnepséggel egyidőben nyílt meg a közösségi házban a kispesti karitász 15 esztendejének dokumentumait bemutató kiállítás. Szombat délután, ünnepélyes szentmise keretében a szervezet felvette a Kispesti Nagyboldogasszony Karitász nevet.

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |

WebgalériaKispest Kft.ZöldprogramButikUtcakeresőIdőjárás
Banner
Banner
Banner
Banner