Brogyay Péter - Búcsúzik az újság szerkesztője


A Kispest újság hasábjain gyakran találkozhattak Olvasóink Brogyay Péter múltat idéző soraival. Gondolatai mellett életrajza is mindannyiunk számára tanulságul szolgálhat.

Brogyay Péter
(
1910-2002)

Budapesten a Józsefvárosban született 1910. március 24-én. 1913-ban a szűkös lakásviszonyok miatt szüleivel és öccsével együtt az akkor még falunak tetsző Kispest községbe költözött. A család azóta itt él.
A Kossuth téri Polgári Iskolába járt. Minden vágya az volt, hogy a pedagógiai, tanári pályára lépjen, azonban ebbe a I. világháború beleszólt. Édesapját katonának vitték be, aki a harctéren fogságba esett. A családfő nélkül maradt család sokat nélkülözött, anyagi gondokkal küzdöttek, így a továbbtanulás, a tanári pálya vágyálom maradt a számára. Hogy a családot segíteni tudja, elment szakmát tanulni, műbútorasztalos lett. A tanulás és a tanítás vágya azonban tovább élt benne, így már az 1930-as években tagja lett az akkori Polgári Körnek, és bekapcsolódott a kulturális munkába. Tagja lett az Ipartestületi Dalárdának, részt vett a Katolikus Ifjúsági Kör munkájában, ahol később elnök is lett.
1938-ban megnősült, felesége régi kispesti családból származott, házasságukból két leánygyermekük született. Miután anyagi lehetőségei megengedték, az Üllői úton üveg-, porcelán-, és edényboltot nyitott.
A II. világháborúban a Városi Légó Szolgálatnál teljesített ügyeletet, amelynek feladata a sebesültek ellátása és a romok takarítása volt. A háború után a nehezen induló élet szervezésében segített, újjászervezték a Katolikus Kört az elesett családok megsegítésére. Az 1940-es évek végén, amikor a kiskereskedések államosítására sor került, az ő üzletét is elvették, így ezzel egy egész élet szorgalmas munkája semmisült meg. Nehezen tudott elhelyezkedni, előbb mint fizikai munkásként, majd a szakmájában dolgozott, ahonnan mint a Vas és edénybolt vállalat egyik üzletvezetőjeként ment nyugdíjba 1971-ben.
Ettől fogva, mint nyugdíjas bekapcsolódott a kerületi társadalmi életbe. A Kispesti Kertbarátok Mozgalmába, ahol szervező titkár lett. A Kispesti Társaskörnek megalakulása óta tagja volt. Aktívan dolgozott, műsorokat szervezett, előadásokat tartott Kispest múltjáról.
Feleségével 1998-ban ünnepelték gyémántlakodalmukat. Az utóbbi időben a kerületi sajtóban, lapunkban, a Kispest újság hasábjain (és más kispesti lapban is) hónapról-hónapra jelentek meg visszaemlékező cikkei. Írásaiban, mint 88 éve kispesti polgár írt a mai fiatalság számára is megszívlelendő tanulságokat a város hajdani életéről, a régmúlt épületekről, az átalakult városról, és a mai életéről.
Társadalmi munkásságának elismeréseként a Kispesti Önkormányzat 1999-ben "Kispestért" díjjal jutalmazta.

Bazsó Zoltán

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |