Újabb játszótér szépült meg Kispesten

2004.10.14.

Szerdán újabb állomásához érkezett a játszótér-rekonstrukciós program: átadták a megszépült Toldy és Kazinczy utca közötti játszóteret, amelyet a gyerekek azonnal birtokba is vettek. Kispest az elmúlt két évben 80 millió forintot költött a modernizálásra. A beruházások keretében számos helyszínen részleges felújításokat végeztek, kilenc játszóparkot pedig teljes egészében felújítottak.

Közös beruházásban újította fel a kerületi önkormányzat és az OBI áruházlánc a Toldy és Kazinczy utca közötti játszóteret. A nemzetközi áruházlánc egymillió forinttal támogatta a rekonstrukciót. A modernizálás során homokozót alakítottak ki a kicsiknek, és több új játszószerrel is gazdagodott a játszópark. Az avatón Gajda Péter alpolgármester hangsúlyozta: Kispest kiemelt figyelmet fordít játszóterei modernizálására, ezt bizonyítja, hogy az elmúlt két esztendőben 80 millió forintot költöttek erre a célra. Az alpolgármester elmondta: a kerület nagyon örült annak, hogy az áruház a felújítási költségek egy részével támogatta a beruházást, és bízik benne, hogy más kerületi cégek is kedvet kapnak a kezdeményezéshez.

Bálint László , az OBI kispesti áruházának vezetője elmondta, a cég éppen tíz éve nyitotta meg első magyarországi áruházát. A születésnap megünneplésében központi szerepet kapott a család, melynek összekötő eleme a gyermek, ezért egy a vásárlókkal közös karitatív akció keretében minden ezerforintnyi vásárlásból 10 forintot játszóterek felújítására fordítottak. Az akció eredményeképpen az országban összesen 14 játszótér felújítását támogatják csaknem 20 millió forint összegben.

Kispesten az elmúlt két évben kilenc játszóteret újítottak fel teljes egészében. Több helyszínen a balesetveszélyes aszfaltburkolatokat ütéscsillapító burkolatokra cserélték, számos játszótér új hintákat kapott, felújították a kerítéseket, valamint változatos, formagazdag játszószereket helyeztek el és rendezték a környezetet is - tudtuk meg Elekesné Ihász Ibolyától , a Városgazdálkodási iroda vezetőjétől.

A játszótér-rekonstrukciós program keretében szeptemberben még további öt helyszínen újítottak vagy építettek át játszótereket Kispesten . A Kós Károly téren elbontották a nem szabványos és balesetveszélyes eszközöket, melyeket már az európai uniós szabványnak is megfelelő játékra cseréltek. Ütéscsillapító burkolattal ellátott játszóvár, körhinta és csúszdával kombinált játszóház is várja ősztől a wekerle-telepi gyerekeket. Újakra cserélték a Lehel utca - Eötvös utca közötti játszótéren a régi, elavult játszószereket, emellett felújították a padokat, a térre vezető járdát, valamint a kerítését, amelyre kaput szereltek fel a gyerekek biztonsága érdekében. Szinte teljes egészében elbontották a Dobó Katica - Jószef Attila - Arany János utcák által határolt játszótéren az aszfaltburkolatot, mert nem felelt meg az érvényben lévő szabályoknak. Megújult a teret övező kerítés, számos már meglévő pad, új ivókutat, és hulladékgyűjtő edényeket is kihelyeztek. Ez év tavaszán új játékokkal gyarapodott a játszótér az Ötvenhatosok terén, a program folytatásaként az ősz folyamán a tér környezetét tették rendbe, ahol padok kihelyezése mellett felújították a kerítést és a gyöngykavics burkolatot.

A tervek szerint a felújított hat helyszínen esztétikus "vandálbiztos" ivókutakat is kihelyeznek. Ugyancsak szakmai előkésztés alatt áll további három játszótér - a Templom téri, a Kapisztrán úti és a Győrffy téri - rekonstrukciója, amelyek megvalósítására a kerület a fővároshoz is pályázatot nyújt be, mondta el az irodavezető.

Korábban:
Újabb játszóterek felelnek meg az uniós szabványnak

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |