Indul a térfigyelő program

2006.12.05.


A polgármester és a telepítést végző cég vezetője tegnap délután aláírta a térfigyelő rendszer kiépítéséről szóló szerződést: a Kö-Ki-n már évek óta működő kilenc mellett, január elsejétől további tizenegy kispesti helyszínt figyelnek majd éjjel-nappal a rendőrségre bekötött kamerák. Az érintettek a közbiztonság jelentős javulását várják a programtól.

A Gajda Péter polgármester és Bálint János műszaki igazgató kézjegyével ellátott dokumentum az első állomása a kerületi térfigyelő rendszer létrehozásának, melynek idei kiépítése már a polgármesteri programban is szerepelt. Gajda Péter tájékoztatójából megtudtuk, hogy a pályázaton kiválasztott Centrum TV telepíti a rendszert, amelyet az önkormányzat bérel a cégtől. A rendőrséggel történt egyeztetés alapján, a lakossági igényeket is figyelembe véve tizenegy kerületi helyszínen – többek között a Határ úton, a Kós Károly téren, az Üllői úton és a lakótelepeken – kezdik meg működésüket az elektromos szemek január elsejétől – tette hozzá. A polgármester elmondta: második lépésként, ha a képviselő-testület jóváhagyja, még ebben a hónapban a rendőrséggel is szerződést köt az önkormányzat. Gajda Péter a lakótelepi rendőrség felállításához hasonló eredménynek nevezte a térfigyelő programot, amelytől – mint hangsúlyozta – a közbiztonság javulását várja a kerület.

Dr. Baranyi József rendőrkapitány szerint egy régen várt folyamat indult el a térfigyelő hálózat kiépítésével, amely máshol már példákkal bizonyította pozitív hatását: ahol működik, ott csökken a bűncselekmények száma. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy épp a szomszédos kerületekben figyelő kamerák miatt sokasodtak meg Kispesten az autólopások, amelyeket egyéb bűncselekményekkel együtt hatékonyabban lehet majd visszaszorítani a térfigyelő segítségével. Hozzátette: reméli a képviselők is támogatják a programot.

Fekete László közbiztonsági tanácsnok úgy vélte, szakmai szempontból jól választották ki a tizenegy helyszínt, hiszen így azokat a csomópontokat lehet figyelni, amelyeken naponta sok ember fordul meg. Bálint János elmondta: a legmodernebb technikát használják, színes, éjjel-nappal látó kamerákat helyeznek ki a közterületekre.

Megtudtuk: a teljes projekt éves költsége több mint 30 millió forintra rúg. A felek a működés hatékonyságának függvényében döntenek a rendszer további fejlesztéséről. Ez leghamarabb 2008-ban várható.

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |