www.kispest.hu - 2009.09.16.


Megkezdődött a képviselő-testület őszi ülésszaka


B. Z. - V. G. Z.

A zárt ülést követően az idei költségvetés módosításáról, illetve a kerületi építészeti-műszaki tervtanács működésének rendjéről alkotott rendeleteket a képviselő-testület. Ezek mellett módosították a polgármesteri hivatal SZMSZ-éről, a kitüntető díj és a dicsérő oklevél alapításáról és az adományozás rendjéről, az állattartásról, a játszótéri dohányzás tiltásáról, valamint a Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló rendeleteket.

Elfogadták a 2009. évi költségvetési előirányzatok I. féléves teljesítéséről szóló beszámolót. Gajda Péter polgármester elmondta, várhatóan 20 év óta először tudja hitelfelvétel nélkül zárni az évet az önkormányzat. Félévkor 81 millió forintos működési többlet van a tervezetthez képest a büdzsében. Az eredmény a szigorú és takarékos gazdálkodás eredménye.

Két ingatlan vásárlásáról döntöttek a képviselők az Ady Endre út – Üllői út – Kisfaludy utca által határolt, a településfejlesztési koncepcióban rehabilitációs területként jelölt kerületrészben. A Báthory utca 6. és a Kisfaludy utca 3. mellett önkormányzati ingatlanok is vannak, így később lehetőség nyílik a nagyobb fejlesztésre.

A testület döntött, nyílt, licitálós pályázaton értékesíti a Vas Gereben utca 105. alatti ingatlant, valamint lemond a Török utca 7.elővásárlási jogáról, és értékesíti tulajdonrészét. Így ott is elindulhat a fejlesztés.

Kispest idén is csatlakozott a hátrányos helyzetű, felsőfokú tanulmányokat folytató diákokat támogató Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz. A pályázati kiírás megjelenése után az érintettek október 30-ig pályázhatnak.

A MEASZ – Összefogás a Demokráciáért szervezet kezdeményezésére úgy határoztak a képviselők, hogy az 1944-ben elhurcolt 3000 kispesti áldozat és vészkorszak üldözöttjeinek megmentését vállalók emlékére minden év június 30-án gyászlobogót helyeznek ki a Városházára. A Fidesz javaslatára június 15-én a kommunizmus áldozataira emlékeznek ugyancsak gyászlobogóval.

Elfogadta a testület a Kispest Városfejlesztési és Üzemeltetési Kft. SZMSZ-ét, a felügyelő bizottság ügyrendjét és a kft. idei üzleti tervét.

A Közpark Nonprofit Kft. első félévi tevékenységéről szóló beszámolót is elfogadták a képviselők.

A futsal és a ritmikus gimnasztika képzés idei bevezetése miatt módosult az Eötvös iskola pedagógiai programja.