www.kispest.hu - 2010.07.12.


Megújult a templom


Felújították a Kós Károly téri Munkás Szent József templom külső részeit, ma délelőtt lezajlott az épület műszaki átadás-átvétele. A munka a Wekerle, ahol értéket őriz az idő elnevezésű sikeres európai uniós pályázat eredményeképpen valósult meg. Mint arról korábban már beszámoltunk, idén uniós forrásból Kispest önkormányzata felújítja a Kós Károly teret, a Gyermekházat, a templom homlokzatát, valamint a Gutenberg téri piacot.

Tercsi Zoltán a katolikus templom esperes plébánosa a kispest.hu-nak elmondta, nagyon örültek a fejlesztésnek, hiszen erre saját forrásból nem lett volna mostanában lehetőségük. A munkálatok során javították – mintegy 350 négyzetméteren – a külső vakolatot, a 2 860 négyzetméteres homlokzatot színezték, megtisztítottak és ugyancsak javítottak 320 négyzetméter terméskő lábazatot és kőfelületet. Átépítették a sekrestye lépcsőjét, a sekrestye bejáratánál új előtetőt alakítottak ki. Újramázolták a fa- és fémfelületeket, bádogozták a templom párkányait és fallefedéseit mintegy 160 négyzetméteren, valamint részlegesen akadálymenyesítették a főbejáratot.

A Közép-Magyarországi Operatív Program Budapesti kerületi központok fejlesztése elnevezésű kiírására Kispest önkormányzata 2008 júniusában nyújtott be pályázatot konzorciumi partnereivel, a Wekerlei Társaskör Egyesülettel és a Wekerletelepi Munkás Szent József Plébániával. A pályázat csaknem 715 millió forint európai uniós támogatást kapott, az önkormányzat több mint 200 millió forinttal járul hozzá a pályázati elképzelések megvalósításához. A beruházás teljes költsége mintegy 928 millió forint. A Wekerle, ahol értéket őriz az idő projekt keretében a katolikus templom homlokzata és a piac pavilonjainak cseréje mellett teljesen megújul a Kós Károly tér és a Gyermekház is.