www.kispest.hu - 2011.04.21.


Elfogadták a zárszámadást


Zöld munkacsoport áll fel a szakbizottság mellett, könyvtári közművelődési programokat támogat az önkormányzat. A mai ülésen egyebek mellett a 2010. évi zárszámadást is elfogadták a képviselők. A rendőrség tavalyi tevékenységéről szóló jelentésből kiderült: jelentősen csökkent a lopások és lakásbetörések száma Kispesten.


A zárt ülés után elsőként arról döntöttek a képviselők, hogy az önkormányzat hirdetési szerződést köt a Helyi Témát kiadó Théma Lapkiadó Kft.-vel. Eszerint az önkormányzat 2012. május 31-ig 39 alkalommal féloldalas hirdetést rendel meg a lap kerületi mutációjában valamivel több mint 8 millió forintért. Az előterjesztő Gerháth Csaba (LMP) szerint támogatás esetén „biztosítva lesz, hogy rendszeresen egy független hírforrásból tudjanak tájékozódni a kerületi lakosok.” Az előterjesztés vitájában – utalva Gerháth kezdeményező szerepére a Kispest újság megszüntetésében – Vinczek György alpolgármester (MSZP) úgy fogalmazott, hogy a képviselő „főszereplője a helyi média átalakításának”. Elmondta, a Témával – amelyet, mint hangsúlyozta, nem tart függetlennek – korábban is volt szerződése az önkormányzatnak. Hozzátette: Gerháth takarékosságot hirdetett, amikor a helyi újság megszüntetését javasolta, a mostani összeg viszont csaknem egyharmada a Kispest újság támogatásának. Lackner Csaba (MSZP) „precízen kitalált” összegnek nevezte a nyolcmilliós megrendelést, amely mint fogalmazott, éppen a közbeszerzési értékhatár alatt van.
Ugyancsak Gerháth Csaba előterjesztésére egy a Környezetvédelmi Bizottság mellett működő zöld munkacsoport létrehozásáról is döntött képviselő-testület. Az LMP-s képviselő szerint azért van szükség a munkacsoportra, hogy segítse a bizottság munkáját. Foglalkoznak majd többek között lakossági tudatformálással, öko-bio termékek ismertetésével, tájépítészettel és energiahatékonysággal kapcsolatos ismeretek bővítésével is. Bogó Józsefné, a bizottság elnöke (MSZP) kinder tojáshoz hasonló meglepetésként értékelte a munkacsoport létrehozására irányuló törekvést. Mint hangsúlyozta, a csoport olyan kérdésekkel foglalkozna, amelyek a bizottság feladatkörébe tartoznak, ezért nem látja értelmét a párhuzamos működésnek. Gajda Péter polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy fölösleges új csoportot létrehozni olyan feladatokra, már működő programokra, amelyekkel már foglalkozik a hivatal és az önkormányzat is.

Elfogadták a képviselők a 2010-es év zárszámadását. Az előterjesztésből kiderült, hogy az önkormányzat 150 millió forintos pozitív eredménnyel zárta a múlt évet. Kránitz Krisztián, a pénzügyi bizottság elnöke (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy az eredmény mellett számos fejlesztést sikerült végrehajtani: játszóterek újultak meg, görkoripark és több focipálya épült, megvalósulhatott a Wekerle, ahol értéket őriz az idő projekt.

A testület elfogadta a kerületi rendőrkapitányság 2010-es tevékenységéről szóló jelentést. Kiderül belőle, hogy az elmúlt egy évben megnövekedett a rendőri jelenlét, hatékonyabban reagált a rendőrség a bűncselekményekre. Jelentősen csökkent a lopások, betöréses lopások, lakásbetörések száma Kispesten, ugyanakkor több gépjárművet törtek fel. Elfogadta a testület a Dél-pesti Tűzoltási Mentési Parancsnokság Kispesti Tűzőrségének, valamint a Kispesti Polgárőr Egyesület 2010. évi munkájáról szóló beszámolókat is.

Bár szerepelt a napirendi pontok között, a testület mégsem tárgyalta a 4 évre szóló polgármesteri programot: Tóthné Szabó Éva frakcióvezető (Fidesz-KDNP) javaslatára lekerült a napirendről. Gajda Péter jelezte, hogy ha hagyják, a döntés nélkül is feladatának tekinti végrehajtani azt, amire a választók felhatalmazták.

Megszüntette a testület az Ady Endre út 57. számú ház I/2. és I/7. alatti ingatlanjainak rendőrszállókénti üzemeltetésére a BRFK-val kötött korábbi szerződést. Ugyanakkor a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány részére biztosította az ingatlanok használatát azért, hogy az alapítvány lakhatási lehetőséget biztosítson a BRFK-val szolgálati jogviszonyban állók számára.

Hozzájárultak a képviselők ahhoz, hogy a Wekerlei Kulturális Közhasznú Alapítvány (WEKKA) székhelye az önkormányzat tulajdonában álló Petur utca 7. alatti épület – a Wekerlei Kultúrház – legyen.

Kedvezményes bérleti díj mellett adta bérbe a testület az Eötvös utca 3-7. alatti ingatlanban lévő 241 m²-es helyiséget a Közös Esély Egyesületnek. A szervezet Somnakuno Kher – Aranyház Roma-Magyar Kulturális Centrumot kíván létrehozni a helyiségben.

Elfogadta a testület Dr. Kovács Bence alpolgármester (Fidesz-KDNP) tájékoztatóját a Kossuth téri piac korszerűsítésével kapcsolatos elképzelésekről. Eszerint idén parkoló épülne és elkészülhetnek a közművek korszerűsítéséhez szükséges tervek. Jövőre a zöldséges pavilonsor alatti közművek és burkolatok felújítása történhetne meg. Ezt követné 2013-ban a pavilonsor egységes városképi szempontoknak megfelelő megépítése a kereskedők beruházásában, majd 2014-ben a már felújított terület befedése.

Közművelődési megállapodást köt az önkormányzat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Üllői úti részlegével. A megállapodás értelmében Kispest három éven keresztül évi 300 ezer forinttal támogatja a fiókkönyvtárat közművelődési programok – Könyvtári KultúrCafé, Manó-sziget, családi szombatok – lebonyolításában.

Eredménytelennek nyilvánította a testület a Bóbita Óvoda intézményvezetői pályázatát és új pályázatot ír ki a vezetői álláshely betöltésére.

Az ülés végén Fekete László (MSZP) bejelentette, hogy lemond tagságáról az SZMSZ-előkészítő munkacsoportban, és Vinczek Györgyöt javasolta maga helyett. A testület igent mondott a javaslatra. A képviselő azt is elmondta, hogy az MSZP-frakció munkacsoportot állít fel az 1994-2002 közötti időszakban történt – szóbeszéd szerint – zavaros gazdasági ügyletek kivizsgálására. Hozzátette: bízik benne, hogy megnyugtató eredménnyel zárul a vizsgálat.