www.kispest.hu - 2011.12.14.


Idős kispestieket köszöntöttek


Tóth Jánosnét puncstortával és a ciklámennel köszöntötte születésnapja alkalmából Vinczek György alpolgármester ma délelőtt. Az ugyancsak 90 éves Denke Gábornak száraz villányi vörösbort és dobostortát, feleségének virágcsokrot vitt ajándékba. Mindkét ünnepelt megkapta a miniszterelnök emléklapját is.


Tóth Jánosné 1921. december 17-én született Balatonberényben. 1956 óta él Kispesten, 1957 óta a Dobó Katica utcában, ahol lányával és vejével lakik együtt. Három gyermeke született, két fiú és egy lány. Négy unokája is van. Férjét, aki hivatásos katona volt 1978-ban veszítette el. Mária néni bedolgozóként dolgozott hosszú ideig, majd a Ganz Műszer Műveknél volt takarító, innen ment nyugdíjba 1981-ben. Nyaranta Balatonberényben él egyedül, ahol a kerti munkákat is elvégzi. Ősszel „költözik” be a lányáékhoz. Kedvenc időtöltése ilyenkor a tévézés és az olvasás. Többször elsétál a fiához is, aki a Hungária körúton lakik.
Denke Gábor 1921. december 18-án Budapesten született. Hat éve lakik feleségével Kispesten a Zrínyi utcában, a IX. kerületből költöztek ide, mert az ottani kertes házuk köré magas épületeket építettek. Két gyermekük, négy unokájuk és négy dédunokájuk van. Gábor bácsi 63 évesen ment nyugdíjba, addig lakatos, gépésztechnikus, majd modellező volt. A modellkészítés kapcsán bejárta Európát és a közel-keleti országok nagy részét is. Feleségével – aki könyvelőként dolgozott nyugdíjazásáig – három éve ünnepelték 60. házassági évfordulójukat.