www.kispest.hu - 2011.12.20.


Idén utoljára ülésezett a képviselő-testület


Módosult a szociális rendelet, a lakásrendeletet pedig társadalmi vitára bocsátja az önkormányzat. Az év utolsó ülésén bölcsőde-fejlesztési pályázat benyújtásáról és kispesti aljegyzői pályázat kiírásáról is döntöttek a képviselők.


Sajátos döntéssel kezdődött a hétfői rendkívüli testületi ülés. Lekerült napirendről a Kispesti Egészségügyi Intézet kérelme, amelyben az átmeneti likviditási problémák megoldására 20 millió forint fenntartói kölcsönt igényelt az önkormányzattól. A szocialisták és a jobbikos képviselő támogatták volna a hitel folyósítását, ám a Fidesz-KDNP frakció többségi döntésével a téma tárgyalása lekerült napirendről. Vinczek György, az egészségügyi ágazatot felügyelő alpolgármester a kispest.hu-nak elmondta: a szerencsétlen döntéssel a probléma nem szűnt meg, és veszélyeztetheti az egészségügyi ellátást, ha az intézet nem kapja meg a hitelt.

Az ülés elején tett esküt Vass András, aki dr. Waczák Frigyest váltja a Szociális és Lakásügyi Bizottságban.

Módosult a szociális és gyermekvédelmi ellátásról szóló rendelet. A gyermekétkeztetés díjai bölcsődék esetében – a nyersanyagnorma emelése miatt – 5 százalékkal, átlagosan 500-600 forinttal emelkedtek egy gyermek esetében. Az iskolai étkeztetésnél a jövő évi 2 százalékos áfaemelést vette át a helyi rendelet: ez átlagosan 200 forint többletköltséget jelent. Bekerültek a rendeletbe a törvényi változások is. Jövőre szigorodnak az adósságkezelés szabályai: a január 1-je előtt megállapított helyi lakásfenntartási támogatást március 31-ig felül kell vizsgálni és az új szabályok alapján kell majd dönteni a támogatásról.

Határozott a testület: az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló rendelet-tervezetet 2012. január 30-ig az érdekképviseletek részére társadalmi vitára bocsátja az önkormányzat.

Licitálásos, nyílt pályázaton 64 500 000 forint induló árral értékesíti az önkormányzat a Hofherr Albert utca 2. alatti ingatlant.

Pályázatot nyújt be a kerület a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” című kiírására. Sikeres pályázat esetén a Csillagfény Bölcsőde fejlesztése valósulhat meg: 125 gyereket, a jelenleginél 25-tel többet fogadhat az intézmény. A maximális 150 millió forint pályázati támogatáshoz a testület megszavazta a szüksége mintegy 16 milliós önrészt.

Pályázatot ír ki az önkormányzat aljegyzői munkakör betöltésére. A pályázatokat értékelő bizottság tagjai: Gajda Péter polgármester, Dr. J. Nagy Éva jegyző, Dr. Kovács Bence alpolgármester, Vinczek György alpolgármester, Tóthné Szabó Éva képviselő.

Egy gyógypedagógiai asszisztensi álláshellyel bővítette a Bolyai János Általános Iskola technikai álláshelyeit a képviselő-testület.

Elfogadta a testület a civil szervezetek támogatását biztosító 2012-es pályázati felhívást. Ebben más változások mellett bővült a kizártként megjelentek köre: a politikai pártokon kívül köztestületek és szakszervezetek is ide tartoznak.

A képviselői kérdések között Mihály András a Fadrusz és Katona József utcai félbemaradt csatornaépítés sorsáról érdeklődött. A polgármester elmondta, a fővárosi beruházás jogvita miatt áll.