Az „Örökké tartó búbánat” ciklusból:
XIII.
…elvadulnak s törékenynek láttam;
nemigen jártak itt egy esztendeje,
”Anyád itt pihen”. Nem épp’; azt vártam,
Hogy farkasszemet néz egy lepke szeme
velem – a sors rossz forgatókönyve;
hol a múlás szép s nem veszi körbe
a hálátlan utókor zöld erdeje.
Elvileg valamit éreznem kéne
s mint e megkopott kő – olyan vagyok,
lecsökkent, de mégis megállt nagyon
köztünk a távolság s hallgat a vérem:
e földben nem s bennem sem hagysz nyomot,
mindketten elkéstünk és időnk – véges…
De lehajoltam s téptem a gyomot.