www.kispest.hu - 2005.11.08.


Idén is folytatódott a kerületi játszóterek felújítása


2005-ben újabb hét játszótér vált biztonságosabbá Kispesten. Az idei rekonstrukciós program során elsősorban a játékokat cserélték ki az Európai Unió szabványainak is megfelelő, modern eszközökre.

A felújítás-sorozat tavasszal kezdődött a wekerlei Gutenberg krt. – Kapisztrán u. találkozásánál lévő játszótérrel, amelyet részben pályázati forrásokból tettek rendbe. Az év utolsó harmadáig a József u. – Hunyadi u., a Petőfi u. – Batthyány u. és a Corvin krt. – Hungária út sarkán álló, valamint a Karton utcai, a Csokonai utca 18. előtti és a Győrffy István téri játszóterek újultak meg, utóbbi rekonstrukciós költségeinek felét – 4,3 millió forintot – a Fővárosi Önkormányzat zöldterület-fejlesztési pályázatán nyerte a kerület.

A munkálatok során főképp a régi, elavult játszószereket cserélték ki a szabványoknak megfelelő játékokra az egyes helyszíneken – tudtuk meg Márkus Edittől , a Városgazdálkodási Iroda munkatársától. Több játszótéren találhatók új homokozók, emelkednek várak, csúszdák, és a gyerekek korszerű rugós játékokkal, mérleghintákkal tölthetik az időt. Ahol szükséges volt, a játékok alatti burkolatot is ütéscsillapító homokra, vagy gumira cserélték. Sok helyen új parkbútorok – padok, hulladékgyűjtők és ivókutak – gondoskodnak a kényelemről és a játszóterek tisztaságáról.

Korábban:
Újabb játszótér újul meg a napokban