www.kispest.hu - 2005.11.21.


Lengyel gyerekek látogatása Kispesten


A kispesti Lengyel Kisebbségi Önkormányzat meghívására november 10. és 13. között a Krakkó melletti Krzeszowicéből zeneiskolás diákok és tanáraik látogattak el Kispestre. A Kisebbségi Önkormányzat gazdag programról gondoskodott.

Pénteken 10 órától tanítási órákat néztek meg az Ady Endre Általános Iskolában. Először Lanstiákné Szanyi Erzsébet angoltanárnő óráját, majd Borhy Csilla énektanárnő kórus óráját, végül Pekler Kata tánctanárnő táncóráját és magyar népi hangszerek bemutatóját tekintették meg. Mindhárom tanítási óra rendkívül színvonalas volt, a lengyel vendégek elismeréssel szóltak róluk, szinte otthon érezték magukat. Bizonyította ezt az is, hogy a vendégek örömmel kapcsolódtak be az angol nyelvi gyakorlatokba, énekekbe, magyar népdalokba és táncokba. A vendégek külön megköszönték az iskola igazgatónőjének, Török Ilonának a lehetőséget, a sokszínű és színvonalas órákat, és reményüket fejezték ki, hogy nem ez a találkozás volt az utolsó.

Do wiedzienia! (Viszontlátásra!)

Dékán Imre