www.kispest.hu - 2001.08.01.


Egy megsárgult meghívó margójára


Sok mindent gyujt az ember fiatal korában, most éppen nem a pénzre gondolok, mert abból soha nem jön össze annyi, hogy idos korban gondot okozzon, úgy gondolom, menet közben elkölti mindenki!

De vannak például régi fényképek, levelek, régi iratok, meghívók, sot régi újságcikkek egyikében-másikában néhány mondat erejéig már nem élo barátok cselekedeteirol, tetteirol olvashat és emlékezhet az ember. És az is megtörténhet, hogy véletlenül saját ifjúságáról is fellebbenhet egy-egy fátyolnyi hír, vagy történet. E csomag között is értékes, legalábbis számomra értékes "musoros meghívót" találtam, amely az épülo Jézus Szíve templom javára 1935. december 21-22-én Karácsonyi eloadásra hívogatja Kispest lakóit a KIK, Katolikus Ifjúsági Kör.
Istenem, hatvan év! Majd egy emberölto ideje múlt el azóta! Nézem a szép pecsétet, olvasom a neveket... és egy egyszer volt legendás híru és talán soha újjá nem születo egyesület a KIK, délibábszeru alakja jelenik meg elottem, olyan ifjúsági egyesületé, melyhez hasonlókat tömegével szüntettek meg a hirtelen jött rendszer rövidlátó követoi.
A musor megnyitóját Pap Artúr, mindenki által becsült és tisztelt egyházi elnök mondta.
Karácsonyi játék: Horváth és Szvoboda az Ifjúsági Kör tagjai írták és szereploi között megtalálom az akkor még nyolc éves gyermekszínész Ruttkai Évike nevét, ki felnove a Vígszínház és az ország ünnepelt Ruttkai Évája lett. A hatvanas években naponta találkoztam nemcsak vele, de a többi kituno muvésszel is, amikor a Vígszínházból a szembelévo edényboltba (melynek vezetoje voltam) jöttek át vásárolni.
A neveket olvasva ennek is, annak is, sokuknak ott voltam a temetésén, de a többiek? Keveset tudok, mert az üzletem elvétele után Pesten kaptam munkát és nyugdíjazásomig kevés idom jutott Kispestre. De szívesen emlékeznék a lánycsoportból például Maróthy Erzsire, a magas, sovány versmondóra, aki Mécs László: Mindenség balladáját szavalta, (hány neves színész csak küszködik e verssel, o pedig úgy mondta, mintha a költo egyenesen neki írta volna!) Aztán említenem kell a szép hangú Zakariás Ancit, a fiúk közül pedig a Balogh fiúkat. Itt hárman szerepeltek, hozzám Ferenc állt közelebb. Jókai: Melyiket a kilenc közül címu színdarabjában Feri az egyik gyermekem szerepét játszotta. A leánycsoport kezdeményezésére megrendezett kiállításra ugyan o egy olyan gyönyöru, kerek dohányzóasztalt készített, amivel igazolta, hogy nem csak a szereplésben, de a szakmájában is felkészült és tehetséges. Egy kisipari szövetkezetnek volt a muszaki vezetoje.
A kezemben levo musoros meghívón csak néhány név, de az 1933-ban a Püspöki engedéllyel és a belügyi alapszabállyal muködo KIK 120-150 fiú- és leánytaggal alakult egyesület lett, ami valóban ifjúsági volt, mert a leányok férjhez menéséig, a fiúk nosülésig lehettek rendes tagok, utána a pártoló tagok létszámát növelték. A KIK külön legény és fiú csoportja más-más napokon önképzokörszeru összejövetelein a kulturális, hitbuzgalmi, a szegények, elhagyatottak támogatásához szükséges pénzalap eloteremtésére tagdíjfizetés, eloadások szervezése, musorokkal felkészülése, eloadása, ötletek megvalósítása volt a cél. A szegényház gondozottait havonta ajándékcsomagokkal, musoros eloadásokkal kerestük fel. Karácsonykor 15-20 gyerek kapott cipot, ruhanemut, a szüloknek tüzeloutalványt, élelmiszercsomagot ajándékoztunk. A Kör tagjai, lányok és fiúk hány órájukat, napjukat áldozták fel, hogy e célok eléréséhez a szükséges pénzt minden évben eloteremtsék!
De jött a háború, új vezetok, kiknek nem kellettek ilyen egyesületek!

Péter bácsi - Bogyay Péter