Hírek 2003-2011


   .   222   

2011.11.21.
Idei utolsó önkéntes véradását szervezte a Kispesti Véradók Egyesülete szombaton. Több mint százhúsz véradót tudtak mozgósítani. A következő kerületi véradást jövő februárban tartja civil szervezet.
 
2011.11.18.
Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulóján családtagok, barátok, volt játékostársak, a kerület vezetői és politikusai emlékeztek a legendás labdarúgóra a Szegfű utcai iskola falán elhelyezett emléktáblánál ma délután. Ebbe az iskolába járt egykor Puskás Ferenc és legjobb barátja, Bozsik József.
 
2011.11.16.
Szakmai napot tartott a megalakulásának 20. évfordulóját idén ünneplő Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat kedden a KMO-ban. A rendezvény kettős célt szolgált: visszapillantani az elmúlt húsz esztendőre és egyben előretekinteni a jövő kihívásaira, az informatikai és törvényi változásokra.
 
2011.11.15.
Eszterházy-tortával és édes vörösborral köszöntötte  polgármester a 101 éves Balázs Andrást ma délelőtt. Gajda Péter az önkormányzat emléklapját is átnyújtotta az ünnepeltnek. András bácsi családja 1915-ben költözött Kispestre, az idős férfi 1984 óta él a Varju Kálmán utcai házban.
 
2011.11.11.
Negyedszázad után ismét kerületi kiállítás tiszteleg a kispesti születésű Muszély Ágoston emléke előtt. A festőművész Nagy Balogh János legjobb barátja volt. A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény, a Pesterzsébeti Múzeum, valamint a család tulajdonában lévő művekből csütörtökön nyílt tárlatot január közepéig tekinthetik meg az érdeklődők a Templom tér sarkán álló, a barátról elnevezett kiállítóteremben.
 
2011.11.11.
Kilenc dolgozó kapott elismerést kiváló munkájáért a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat csütörtök délután, a november 12-i Szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepségén a Wekerle Étteremben. Azokat köszöntik ezen a napon, akik mások emberi méltóságáért dolgoznak, és segítenek a rászorulókon.
 
2011.11.10.
A főváros első közösségi kertjét alakítja ki az önkormányzat Kispesten. A 27 parcellás mintakert a Vass Lajos Általános Iskola melletti zöldterületen, az Irányi utca és a Bem utca sarkán lesz. A szerda esti lakossági fórumon a környék lakói közül tizenketten jelentkeztek a programba, 15 ágyás még gazdára vár. A zöldségtermesztésre alkalmas közösségi kertet a Közpark Kft. alakítja ki, várhatóan még idén megkezdődik a munka.
 
2011.11.09.
Hornok Józsefnét születésnapja alkalmából dobostortával és virággal köszöntötte Dr. Kovács Bence alpolgármester kedden. Az ugyancsak kilencvenéves Ernyes Sándorné is virágot, valamint csokoládétortát kapott Ékes Gábor alpolgármestertől ma délelőtt. Mindkét ünnepelt a miniszterelnök emléklapját is átvehette az önkormányzat ajándékai mellett.
 
2011.11.07.
Műsorral és kiállítással ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját a Kispesti Nyugdíjasok Szociális és Érdekvédelmi Egyesülete (KINYE) szombaton a Kispesti Vigadóban. A civil szervezet többféle programmal várja a nyugdíjasokat a hétköznapokon is.
 
2011.11.04.
Lakossági kérésre rendeletben tiltja meg a galambok etetését Kispest önkormányzata: aki megszegi akár 30 ezer forintos bírságot is fizethet. Az intézkedésre a madárürülék közegészségügyi, allergiát okozó veszélyei miatt van szükség. Az ország számos városában, Budapest több kerületében van már hasonló szabályozás.
 

   .   222