2009. június 13. – szeptember 30.

A Kispesti helytörténeti Gyűjtemény tárlatát 2009. szeptember 30-ig láthatják az érdeklődők a Nagy Balogh János Kiállítóteremben (Bp., XIX. Ady E. út 57.) keddtől péntekig 10-18, szombaton 10-14 óráig.

Az 1950-es évekre jellemző „Állami áruházak” összefoglaló név helyett az üzletek az 1960-as évektől nevet kaptak, önálló szakosodott kereskedelmi egységekké váltak, kínálatuk fokozatosan bővült. Nagyobb szerepet kapott egy-egy üzlethálózaton belül a szakértelem, a kereskedelmen belül a szakképzettség. A konszolidáció időszakában a KGST – piacokon túl lehetőség nyílt korlátozott mértékben a nyugat-európai országokból való árubeszerzésre is. Jellemzően azonban a KGST országok közötti kereskedelemből származó árucikkek uralták az áruházak, üzletek polcait. A műszaki termékek zöme a Szovjetunióból, az NDK-ból, Lengyelországból érkezett hazánkba és színesítette a hazai gyárak, üzemek által előállított termék választékot. Az 1960-70-es évekre a műszaki termékek, „tartós fogyasztási” cikkek előállításakor az ipar a hosszú élettartamú „egy életen” át használatos termékek előállítására törekedett, éppen ezért fontos kérdés volt az alkatrészellátás és a javítóműhelyek hálózatának ráépülése a kereskedelmi egységekre.
Az áruválaszték azonban így is szűkös maradt, jellemző volt az egyes termékekből, termékcsoportokból a hiány. A hiánycikk, a „tessék pár hét múlva érdeklődni”, a „nincs”, „az éppen elfogyott” – minden szaküzletben az eladók második mondata volt.
A divat, az ipari formatervezés, fokozatosan vált a termelés számára fontos tényezővé. A Budapesti Nemzetközi Vásár, melyen a fogyasztási termékek, az újdonságok bemutatása volt jellemző, hatalmas érdeklődés mellett bonyolódott. Az itt bemutatott korszerű termékek zöme azonban csak a bemutatás szintjén maradt, az áruházak, üzletek polcaira nem jutott el.
A tartós fogyasztási cikkek mellett a könnyűipar is igyekezett felzárkózni. A divatbemutatók, a kifutókon bemutatott modellek a korszak irányzatait tükrözték, a kereskedelemben nem voltak kaphatók. A divatra érzékeny hölgyek, a fiatalok, ruháik zömét a kézen-közön Magyarországra kerülő nyugati divatlapokból szerzett snittek alapján otthon, vagy varrónőik által készítették el. Egy-egy divatlap, mint pl. a Burda nők sokaságának kedvenc „trendi” lapja volt. A konfekció ipar által gyártott nagymennyiségű és silány termékek többsége a szabóságokban került átalakításra. A divatipar a Magyar Divatintézet, az OKISZ- Labor, a RUBORT kis szériás termékeihez a 70-es évek derekán is csak jó összeköttetések útján lehetett hozzájutni. Változás ezen a téren csupán az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején vált megfigyelhetővé.
Az üzletek, az áruházak választékának hiányát a fellendülő turizmus, a rokonok által hazaküldött termékek színesítették. Mindenki tudta, hogy melyik országból, milyen árucsoportot érdemes haza hozni. Minden évtizedben meg voltak a sláger cikkek, melyeket a magyar turisták az adott országban kerestek. Pl.: Csehszlovákiában a bőrárukat, a Szovjetunióban műszaki termékeket, Lengyelországban ajándék, és textilárukat vásároltak és hoztak haza az oda utazók. Szerencsések voltak a határmenti kisvárosokban, településeken élők, akik a kishatárforgalom keretében szerezhették be, pl. Jugoszláviából a számukra fontos fogyasztási és divatcikkeket.
Kiállításunkon a kirakatokban éppen ezért mindazok a termékek feltűnnek a teljesség igénye nélkül, melyek a magyar háztartásokban jelen voltak, akár a hivatalos kereskedelmen keresztül, akár a magán beszerzések által.
Helytörténeti Gyűjtemény