Csatai Krisztina /FIDESZ-KDNP/


11. vk.


Tisztelt wekerlei lakótársam!

Csatai Krisztina vagyok, 39 éves, tizennégy éve élek Wekerlén. Párommal három gyermeket nevelünk, egy tíz éves fiút és két lányt, akik hat és másfél évesek. Nagyszüleim és édesanyám is itt éltek, így már kicsi gyermekkoromban ismertem és szerettem ezt a városrészt. Ezért is költöztem ide a nagyszüleimtől örökölt lakásba. Laborasszisztens vagyok, tizenegy évig dolgoztam a Szent Margit Kórház Központi Laboratóriumában, első gyermekem születéséig. Azóta minden energiámat a családomra és gyermekeim nevelésére fordítom. Nem vagyok semmilyen pártnak tagja, a politikával is csak három-négy éve foglalkozom komolyabban, amióta részt veszek a Wekerlei Polgári Körök munkájában. E munka révén már többen is ismerhetnek személyesen, hiszen minden évben nagy sikerrel rendezzük meg a Kós Károly téri templom előtt a karácsonyi fenyő, illetve a húsvéti gyertyaárusítási akciónkat.
Wekerle fejlődését szívügyemnek tekintem, ezért is indulok az önkormányzati képviselői választáson. Nagyon sok tervem és elképzelésem van, amelyeket az Önök támogatásával és segítségével szeretnék megvalósítani.
Legfontosabb célkitűzésem közé tartozik az önálló wekerlei városrészi önkormányzat megvalósítása; az, hogy Wekerlén is legyen gyermekorvosi rendelő; a Határ és Nagykőrösi úti forgalom zajcsökkentése; a szelektív hulladékgyűjtés szabályossá és civilizáltabbá tétele; az árokrendszer visszaállítása, amely elengedhetetlen az esővíz elvezetéséhez; a Vegyi Művek által kibocsátott elviselhetetlen bű megszüntetése; az utcák felszerelése hulladékgyűjtőkkel. Kutyatartó lévén engem is érint, és égető problémának tartom a kutyapiszok eltakarításának megoldását, és annak szigorú szabályozását.
A felsoroltakon kívül még számos apró ötletem és elképzelésem van, amely lakóhelyünket szebbé és jobbá teheti, és nagyon szeretném, ha ötleteikkel, gondjaikkal Önök is megtisztelnének, és közösen tudnánk Wekerléért dolgozni. Megválasztásom esetén szeretnék minden lakótársammal személyes kapcsolatba kerülni, mert számomra fontos, hogy minden ember problémájára megoldást találjunk. Támogatásukat és megtisztelő bizalmukat előre is köszönöm!

Csatai Krisztina

Segítse munkámat! Kérését, javaslatát, ötletét a 06 (30) 600-8385-ös számon várom!

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |