Szakmai fejlesztések a Móra EGYMI-ben

2010.10.26.

Európai uniós pályázati támogatásokkal is fejleszti szolgáltatásait a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Egyik, decemberben záruló programjuk keretében az intézmény és a kispesti iskolák pedagógusai vehettek részt a befogadó nevelést segítő továbbképzéseken. Másik pályázatuk segítségével két munkatársuk vehet részt szakirányú továbbképzésen, illetve tehet gyógypedagógiai szakvizsgát.

Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése, a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása (TÁMOP 3.1.6-08/1-2008-0002, KAPTÁR projekt) elnevezésű tavaly indult és idén decemberben záruló programban további három EGYMI-vel együtt konzorciumi tagként vesz részt a Móra: a négy intézmény összesen mintegy 20 millió forintos uniós támogatást kapott a befogadó nevelést segítő képzésekre, szervezeti fejlesztésekre. A Móra 21 alkalomból álló továbbképzést szervezett kispesti pedagógusoknak, valamint fejlesztő eszközöket vásárolhatott. Schmehl Júlia, a Móra igazgatója a kispest.hu-nak elmondta, a pályázati munka során olyan, a működéssel és minőségirányítással kapcsolatos alapelveket is megfogalmaztak, amelyekkel az intézmény hatékonyabb segítséget tud nyújtani a befogadó intézmények pedagógusainak.

Megtudtuk, az idén szeptemberben kezdődött és 2012 őszéig tartó, Tanulással a ma gyermekeiért (Pedagógusképzések – a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben, TÁMOP 3.1.5-09/A-1-2009-0053) című projekt több mint 7 millió forintos pályázati támogatása lehetővé teszi az intézmény két munkatársának, hogy részt vegyen Az autizmus spektrumzavarok pedagógiája című szakirányú továbbképzésen az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karán, illetve gyógypedagógiai – logopédiai szakvizsgát tegyen.

Scmehl Júlia hangsúlyozta, a Móra a két pályázattal is igyekszik a legjobb szolgáltatást nyújtani, valamint a lehető legszélesebb spektrumú segítséget biztosítani a sajátos nevelési igényű gyermekek számára.
   

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |