Szociális dolgozókat köszöntöttek

2010.11.11.

A Szociális Munka napja (november 12.) alkalmából rendezett ünnepséget a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat szerdán a Kispesti Kaszinóban. Az eseményen Balázs Piroska, az intézmény vezetője, valamint az önkormányzat nevében Kispest alpolgármestere, Vinczek György mondott köszönetet az egész éves munkáért. A rendezvényen ingyenesen lehetett testanalízis- és csontritkulás-vizsgálatot végeztetni, míg a jó hangulatról a Defekt Duó zenés, szórakoztató műsora gondoskodott.

„Minden időben a nyugdíjasok vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, ezért is nagyon fontos az Önök munkája” – mondta a szociális terület dolgozóit köszöntve Vinczek György a szerdai eseményen. Az alpolgármester hangsúlyozta, a fenntartó önkormányzat lehetőségeihez képest igyekszik javítani az ellátás feltételein, legutóbb egy sikeres uniós pályázat eredményeképpen több gondozási központot is akadálymentesítettek.

A kerületben a legnagyobb ellátási körrel rendelkező intézmény dolgozóit a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat vezetője, Balázs Piroska is köszöntötte. Elmondta, a nehéz anyagi helyzet ellenére idén azoknak, akiknek munkája kifogástalan volt, béren kívüli juttatásként étkezési utalványokkal is meg tudták köszönni egész éves munkájukat.
(12 kép)
     

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |