Mesék a világról intenzív színekkel

2010.11.15.

Görög-est keretében nyílt meg pénteken Papageorgiu Andrea tárlata a KMO Művelődési Ház Előtér-galériájában. A festőművész 2007-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, az Amadeus Alkotóház tagja. Kiállítását 2010. december 10-ig láthatja a közönség Kispesten.

„Számomra alapvetően a szín a legfontosabb, kifejező elem. A színek egymáshoz való viszonya, a köztük keletkező feszültségek és harmóniák érdekelnek, és irányítanak leginkább festés közben. Korábban sokat foglalkoztam színtanulmányok készítésével – a Johannes Itten-féle színelmélet alapján, de festés közben nem használom tudatosan ezeket az elméleteket, választásaim intuitívek. Az intenzív színek azért fontosak számomra, hogy a képeimnek erős megszólító ereje legyen, az élmény intenzitása eltérjen a megszokott hétköznapi valóságtól. A színek mellett fontos számomra a figuralitás is, a látható, érzékelhető világ ábrázolása. Életem számomra valós események, érzések, emlékek, és gondolatok szövevénye. Érdekes, ahogy a valóság- és időérzékelés megváltozik az élet során. Ahogy a megtörtént események emlékei néha halványodnak, néha meg egyenértékűvé válhatnak olyan dolgokkal, amik nem is a valóságban történtek meg, csak olvastam valahol, gondoltam, vagy akár álmodtam. A figurális festészet könnyen bekapcsolódik ennek a gondolati szövevénynek asszociációs körébe és alkalmas a személyes élmények, és emlékek képbe ágyazására. Ez egy fontos és elkerülhetetlen rítus egy festő életében, és a műveinek hitelességét adja. Az így megfestett képek a nézőjükbe is hasonló hangulatokat és asszociációkat, és egyfajta ismerős érzést kelthetnek” – írja saját honlapján Papageorgiu Andrea.
(8 kép)
    
Gábor Ilona intézményvezető megnyitóját követően a Mydros zenekar várta a közönséget koncerttel és táncházzal. Az érdeklődők görög ételeket is kóstolhattak a Kispesti Görög Kisebbségi Önkormányzat kulturális rendezvényén.

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |