Önmagukba mélyülő alkotások

2010.12.10.

De facto címmel nyílt meg Nayg István képzőművész kiállítása a Nagy Balogh János Kiállítóteremben csütörtök este. A Munkácsy Mihály-díjas alkotó tárlatát Wehner Tibor művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. A kiállítást 2011. január 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők az Ady Endre út és a Templom tér sarkán levő galériában.

Súlyos, nyugtalanító és elgondolkodtató alkotásokkal találkozhat a néző, ha betér a kispesti Nagy Balogh János Kiállítóterembe Nayg István csütörtökön nyílt tárlatára. „Nagyon is komoly, komor, tartózkodó, a finomkodó esztétizálással nem foglalatoskodó, inkább befelé forduló, önmagukba mélyülő alkotások ezek, semmint környezetüket harsogva külsőségekkel birtokba vevők. És felfejteni szándékozván világukat, megjelölni és kibontani akarván jelentésköreiket rádöbbenhetünk, hogy roppant nehéz feladat áll előttünk: a máskor oly könnyen alkalmazott ikonográfiai és szimbolizációs megfejtési gyakorlat csődöt mond, és hiába keresgélünk analógiák után is… Reményeinket talán csak a nagy, egységes, megbontatlan monokróm színfelületek tarthatják életben: nyugalmat, állandóságot sugároznak, feltéve, ha sikerül eltéríteni magunkat fekete lyuk-szerű mélységeik örvényeitől. A részletekkel való foglalatoskodást elvetve a teljes mű átélésével kísérletezve zavarunk általánossá és állandóvá fokozódhat: mert magát a nyugtalanító zavart, a mindent átható világ-zavart vélhetjük felfedezni a munkák felületi jelenségeiben és mélyrétegeiben: a kimerevíteni szándékozott pillanat feszülésében misztikussá és titokzatossá, felfejthetetlenné válnak az oly könnyedén egyértelműségeknek és megragadhatóknak minősített dolgok, amelyek valójában nem is dolgok, hanem fogalmak. Kiürülőben lévő fogalmak. Nayg István művei kemény szembenézésekre indíttatnak: ha egyáltalán van, ha lesz még valaki ott szemben.” – méltatta az alkotásokat megnyitóbeszédében Wehner Tibor művészettörténész.
(19 kép)
      

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |