Közmeghallgatást tartott az önkormányzat

2010.12.22.

Éves közmeghallgatását tartotta az önkormányzat képviselő-testülete kedd este. A fórumon az idei év legfontosabb eseményeiről és az elvégzett feladatokról is tájékoztatást adott a polgármester: beszélt a közterületi felújításokról, az oktatási intézmények korszerűsítéséről, a közlekedés- és közbiztonság javítását célzó programokról.

A közmeghallgatás elején a 2010-es év legfontosabb kerületi eseményeit összegezte Gajda Péter polgármester. Hangsúlyozta az utóbbi időszak legsikeresebb éve volt 2010, amelyre minden kispesti büszke lehet. Elmondta, hogy évek alatt sikerült stabilizálni az önkormányzat költségvetését, és ez alapul szolgált a kerület biztonságos működtetéséhez és a fejlesztésekhez. Beszélt két fővárosi beruházásról: a Nagykőrösi út zajvédelmének első szakasza elkészült, jövőre várhatóan folytatja a munkát a fővárosi önkormányzat, az Ady Endre út felújítása azonban átcsúszott 2011-re, amit a tervek szerint el is végez a főváros.

A polgármester megemlítette, hogy sikeres uniós pályázatok eredményeképpen épült meg a kerékpárút, újult meg Wekerletelep központja, lettek korszerűbbek gondozási központok, és kezdődött meg az év végén a Forrásház kialakítása.

Hangsúlyozta, saját forrásból is számos jelentős fejlesztés valósult meg 2010-ben. Csoportszobával bővült a Bokréta Bölcsőde, központi játszóteret alakítottak ki a Nagysándor utca és a Petőfi utca közötti részen, közterületi és iskolai sportpályákat építtetett az önkormányzat, folytatódtak a komplex felújítások az oktatási intézményekben, tovább bővült a térfigyelő rendszer, és tovább gyarapodott a sebességmérők száma is. Gajda Péter hangsúlyozta, sok feladat vár még az önkormányzatra a következő négy évben. Hozzátette, erről szól polgármesteri programja is, bízik benne, hogy sikerül ezeket megvalósítani, azért hogy Kispest élhetőbb, nyugodtabb része legyen a fővárosnak.

A Hunyadi és az Üllői úti fapótlásokkal kapcsolatban érkezett kérdésre Lipcsei Szabolcs, a Zöldprogram Iroda vezetője válaszolt: ezek a fasorok fővárosi kezelésben vannak, viszont tavasszal Wekerletelepen több mint 360 fát, ősszel pedig kerületszerte csaknem 200 facsemetét ültettetett el az önkormányzat.

A Dobó Katica utca 18. alatt épülő Forrásházzal kapcsolatos lakossági kérdésre válaszolva Vinczek György alpolgármester elmondta, hogy olyan intézmény épül az egykori óvoda helyén, amely Kispesten élő betegek nappali gondozását látja majd el, többeknek munkát is biztosít majd. Hangsúlyozta, a gondozottak nem veszélyeztetik környezetüket.

Egy felszólaló a piaci dohányzás szabályozását kérte. Horváth Zoltán, a Kossuth téri piacot is üzemeltető Vagyonkezelő Műszaki Szervezet vezetője elmondta, az elárusítóhelyeken belül most is tilos a dohányzás, a piac egész területére vonatkozó tiltás a jövőben életbe léphet.

A Határ úti közlekedési csomópontnál tapasztalható tarthatatlan állapotokkal kapcsolatban Gajda Péter kijelentette, a problémát igazából a IX. kerületnek és a BKV-nak kellene megoldania, mert az ő tulajdonuk a terület. Kérdésekre válaszolva elmondta, hasonló okok miatt nem tud igazán hatékonyan fellépni az önkormányzat a Határ úti P+R parkoló, valamint a Kossuth téri volt Centrum áruház előtti parkoló ügyében sem. Mindkettő magántulajdonban van. 
(9 kép)
  

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |