Tavaszra felépül, ősztől már működik a Forrásház

2011.01.04.

Már javában folynak a munkálatok a Dobó Katica utcai régi és használaton kívüli óvodánál: az épület átalakul, gondozási központot alakít ki benne az önkormányzat. Megvalósításra egy tavalyi európai uniós pályázaton több mint 450 millió forintot nyert a kerület. A fejlesztés építési része tavasszal fejeződik be.

A tavalyi év végén elkezdődött a munka a Dobó Katica utcai egykori óvoda épületén: a tervek szerint tavaszra elkészülhet a Forrásház Gondozási Központ kivitelezése. Utána rajtol a fejlesztés szakmai része, az új intézmény minden egysége várhatóan ősszel indul el – tudtuk meg Vinczek György alpolgármestertől. A Kispesti Családsegítő és Gyermekjóléti Központ szakmai felügyelete alá tartozó új intézményben azok a kispestiek kaphatnak majd segítséget, akik betegségük miatt nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. „Olyan kispestiekről van szó, akik elvesztették munkahelyüket, a körülmények alakulása miatt egyre mélyebb depresszióba estek, és a korábbi ellátórendszer eddig nem tudott számukra megfelelő segítséget nyújtani” – mondta el az alpolgármester, hozzátéve: az uniós pénzből megvalósuló gondozási központ arra szolgál majd, hogy ezeknek a kerületben élő embereknek  lehetőséget teremtsen a talpra álláshoz. Vinczek György hangsúlyozta, hogy ezek az emberek semmilyen veszélyt nem jelentenek környezetükre.

Megtudtuk, a régi óvodaépületet teljesen átalakítják. Többek között beépítik a tetőteret, és a legkorszerűbb hőtechnikai berendezéseket szerelik be – Kispesten közintézményben például itt fognak elsőként geotermikus energiát használni fűtésre –, akadálymentesre is tervezik az épületet, parkolókat építenek a környezetében, és az udvarán zöldfelületet fognak kialakítani.

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |