Közfoglalkoztatás: kevesebb munka, kisebb fizetés

2011.01.18.

Tavaly havonta átlagosan 130-150 ember dolgozott napi 8 órában a közfoglalkoztatás keretében Kispesten. Az érintettek idén már kevesebb ideig dolgozhatnak, és így a keresetük is alacsonyabb lesz. Ennek oka, hogy a 2010. évi mintegy 120 milliárd forintról az idei költségvetésben 64 milliárdra csökkent a közfoglalkoztatásra fordítható állami támogatás összege. Az önkormányzat dolgozik a jó megoldáson.

Összesen 217 ember vett részt hosszabb-rövidebb ideig – átlagosan 7-8 hónapig – a közfoglalkoztatásban Kispesten 2010-ben: a Közpark szervezésében többségük intézményeknél dolgozott, mintegy ötvenen a közterületek rendezésében vettek részt. A 95 százalékos állami támogatású lehetőség havonta 130-150 embernek biztosított munkát és keresetet. Járulékokkal együtt csaknem 136 millió forint volt az összköltsége, a munkabér 5 százalékát állta az önkormányzat.

Idén viszont a foglalkoztatási és szociális tárgyú törvények módosításai miatt változik a közfoglalkoztatás eddigi rendszere: megszűnik az önkormányzatok által szervezett közcélú munka, a közhasznú munkavégzés támogatása, és megváltozik az országos közmunka programok eddigi rendszere is – olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közzétett tájékoztatóban. A közfoglalkoztatásra országosan 64 milliárd forint áll rendelkezésre idén. 2011. január 1-től kezdődően a közfoglalkoztatás megvalósítására négy különböző típusú támogatási formát vezetnek be: a Nemzeti Közfoglalkoztatási Program keretében a rövid és hosszabb időtartamú önkormányzati közfoglalkoztatás mellett országos közmunkaprogram is indul (erre 24 milliárd forint áll rendelkezésre), illetve a vállalkozásokat is bevonják a hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásába.

Az NFSZ pályázati felhívásából kiderül: a rövid időtartamú közfoglalkoztatás támogatására 28 milliárd, a hosszabb időtartamúra 12 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A rövid időtartamú közfoglalkoztatásra 2011. szeptember 30-ig pályázhatnak helyi és kisebbségi önkormányzatok, illetve azok jogi személyiséggel rendelkező társulásai. A jogszabályban előírt közfeladat ellátása esetén vagy a helyi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás alapján egyházi jogi személy, valamint civil szervezet részére is nyújtható támogatás, amely segítségével kizárólag a bérpótló juttatásra jogosultak foglalkoztathatók. A kiírás szerint a közfoglalkoztatottak napi 4 órás munkaidőben, legalább 2 hónap, de legfeljebb 4 hónap időtartamú munkavégzéséhez munkabérük és járulékaik 95 százaléka igényelhető támogatásként. A hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási támogatásra 2011. április 29-ig lehet pályázni. Napi 6-8 órás munkaidőben, legalább 2 hónap, de legfeljebb 12 hónap időtartamú foglalkoztatást jelent. A minimálbér, illetve garantált bérminimum és járulékaihoz 70-100% mértékű támogatás nyújtható, valamint a foglalkoztatással összefüggő közvetlen költségek is igényelhetőek a bér- és járuléktámogatás összegének legfeljebb 20%-ig.

Vinczek György alpolgármestertől megtudtuk, Kispest mindkét közfoglalkoztatási támogatásra pályázatot nyújt be: a rövid időtartamú közfoglalkoztatás keretében 217 ember három hónapig tartó 4 órás, míg a hosszabb időtartamú keretében 10 ember egész éves 8 órás foglalkozatására. Hozzátette: várhatóan a korábbi 120 millió helyett csak 30 millióra pályázhat Kispest, és ha a pénzbeli támogatás a korábbi negyedére esik vissza, kevesebb lesz a foglalkoztatásban eltölthető idő, ezért a munkabér is kevesebb lesz. A 4 órás munkáért járó fél minimálbér csaknem a segéllyel azonos nagyságrendű, ezért kisebb az ösztönző hatása – hangsúlyozta.

Ékes Gábor alpolgármester úgy fogalmazott a kispest.hu-nak, hogy mindenki szeretné legalább a korábbiakhoz hasonló színvonalon folytatni a közfoglalkoztatási programot, de ehhez meg kell találni a kieső támogatást pótló költségvetési forrást. Erre a célra tartalékot jelenthetnek a vállalkozásoknak eddig olyan feladatok ellátására kifizetett összegek, amik egyébként önerőből is megoldhatók. Az önkormányzat még dolgozik a jó megoldáson.

Vinczek György elmondta, az önkormányzatok többsége a vonatkozó kormányrendelet rendelkezése értelmében nem hosszabbította meg a közcélú foglalkoztatás keretében tavaly októberben megkötött munkaszerződéseket, Kispest önkormányzata viszont vállalja, hogy januárban és februárban saját forrásból foglalkoztatja azokat az embereket, akiknek idénre áthúzódott a megállapodásuk: megközelítőleg 11 millió forintot fordít erre a célra. Erről, valamint a pályázatok beadásáról csütörtöki ülésén dönt a képviselő-testület.
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |