Dárday Vilmos /FIDESZ-KDNP/


7. vk.


Kedves Választópolgár!

Húsz éve élek Kispesten, ugyanolyan panellakásban, mint Ön. Eredeti szakmám esztergályos, amely mellé a Kandó Kálmán Főiskola esti tagozatán villamosmérnöki képzettséget szereztem. Majdnem négy évtizedet töltöttem a Medicor orvosi elektronikai gyárában, majd a rendszerváltás után az Orvostechnikai Intézetben. Nyugdíjasként is aktívan művelem az orvostechnikát.
Meggyőződésem szerint kereszténydemokrata vagyok. Ez a szellemiség hozta létre a „német gazdasági csodát”, és alapozta meg az európai megbékélést, a mai Unió alapját. Alapelvünk az emberi személyiség tisztelete és megbecsülése, a szolidaritás és az önkormányzatiság erősítése. Célunk a közjó megközelítése. E gondolatok jegyében vállalok közösséget a Polgári Szövetséggel.
Ha megtisztel szavazatával, orvostechnikusként és mérnökként dolgozni fogok, hogy minél több egészségügyi szűrővizsgálat és gyógyító beavatkozás Kispesten is elérhető legyen. Továbbá azért, hogy a drasztikusan növekvő energiaárak következményeit a lakások fűtésében minél inkább ki tudjuk védeni (hőszigetelés, független fűtési rendszerek), és hogy ehhez állami és uniós forrásokat, valamint hosszú távú, kedvező hiteleket is be tudjunk vonni.

Köszönettel:

Dárday Vilmos

Segítse munkámat! Kérését, javaslatát, ötletét a 06 (70) 228-5088-as számon várom!

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |