Apró kincsek Erdély legmélyéről

2011.11.05.

A magyar kormány Határtalanul! pályázatán nyert iskolánk erdélyi utat, a 7. évfolyam számára. Ártándon léptük át a határt, és két irodalmi helyet látogattunk meg: Érsemjént és Érmindszentet. Itt csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, aki Kolozsvárt mutatta be ezután, és végig velünk-mellettünk maradt. Késő este érkeztünk szálláshelyünkre, Vármezőre.

A második napot Ákosfalván töltöttük, a helyi általános iskolában. A diákok együtt töltötték a délelőttöt, rendhagyó történelemórára invitáltak bennünket, közös sportprogramon vehettünk részt. Nehezen váltak el egymástól az erdélyi és a magyar diákok, a meleg vendégszeretet fogva tartott mindenkit. Fehéregyházán és Segesváron is feladatokat oldottak meg a hetedikesek, az útinaplókat folyamatosan vezették.

A harmadik napon Kőrispatakra látogattunk, Farkaslakán megemlékeztünk Tamási Áronról, Korondon fazekas-bemutatóra várták a kispesti csapatot, majd Szováta következett. A Medve-tó sokak számára a legnagyobb élményt jelentette. Az utolsó nap is gazdag programot kínált: Mikháza, Csíkfalva, Marosvásárhely és Nagyvárad. Este gördült be az iskola elé buszunk.

Más szemléletű és érzelmű diákok tértek haza a 2000 km-es út után: ízelítőt kaptak a határon túli magyarok történelméről, mindennapjairól. Az értékelőórán a power point bemutatók is bizonyították: sokat tanultak a gyerekek az út során. Gondoltunk az ittmaradókra is: ákosfalvi illatos kenyeret és zsenge kibédi hagymát hoztunk el Erdély legmélyéről, a Nyárád mentéről. A négynapos felfedező túra résztvevő diákjai 10 000 Ft önrésszel vehettek részt a Nyárád menti kiránduláson, október 21-24-én. A többit a pályázati összeg biztosította.

Röhrig Éva, a Bolyai János Általános Iskola igazgatója
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |