Bezárta kapuit a nyári tábor
A kilenc hét alatt volt olyan turnus, amikor közel 150 gyermek töltötte nyári szünidejét a napközis táborban - tudtuk meg
Horvay Marianne
-tól, a Gyermekház igazgatójától. A szülői pénztárcát a gyerekek táboroztatása nem terhelte meg, hiszen az önkormányzat támogatásának köszönhetően kizárólag csak az ebéd költségét kellett fizetni, ha pedig valaki az iskolában kedvezményt kapott, azt a táborban is érvényesíthette. Minden hétre, sőt minden napra bőséges programokkal várták a szervezők a gyerekeket. Korlátozás nélkül, ingyenesen járhattak a Kispesti Uszodába, ugyancsak ingyenesen állt rendelkezésükre az önkormányzat autóbusza, amellyel több alkalommal tudtak kirándulni. A nyári hőségben a legnépszerűbb úticél a Velencei-tó volt, ahová többször eljutottak a táborlakók. Nem volt persze unatkozás a táborban sem, ahol kézműves foglalkozások keretében agyagoztak, gyöngyfát, papírsárkányt készítettek, de még homokvárépítő-verseny is szerepelt a programban. Drogmegelőző előadást tartott a rendőrség, járt a táborban a tűzoltóság, akik megismertették a gyerekekkel látványos tűzoltókocsijukat is.
Pénteken, augusztus 22-én rendezték a tábor záró buliját, ahol táncházzal, egzotikus állatsimogatóval és emeletes csokitortával búcsúztatták a táborlakókat. Az ünnepségen
Vinczek György
alpolgármester is jelen volt, aki az önkormányzat ajándékaival lepte meg a gyerekeket.
| | | | | |