Buda rejtelmei a KultúrCaféban
2011.09.27.
Gyönyörű késő nyári időjárást idéző szeptemberi szombat délután. Csalogató zongoraszóra érkező kedves törzsvendégek, akik már jó előre asztalt foglaltak maguknak. A régi ismerősök mellett új arcokat is felfedezek. Hamarosan megtelik a kis könyvtári kávéház. Kockás abroszok, szódavizes üvegek. Akár egy hajdan volt tabáni, vagy budai kisvendéglőben. Horváth Kornél a zongoránál épp a vén budai hársfákról énekel.
Saly Noémit régi kedves ismerősként köszöntjük szeptember 24-én, hisz – a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tudományos munkatársa – immár harmadik alkalommal látogat el hozzánk Kispestre, közkívánatra. Elkezd mesélni, s mi belefeledkezünk a krisztinavárosi történetekbe. Megtudjuk, hogy az 1700-as évek első harmadáig azért nem épült be ez a környék, mert a Budai Vár védelmét biztosította az esetleg visszatérő török ellen. Az első épület egy kis kápolna volt, melyet Pier Paolo Francini építtetett. Aki a pestisből felépülve elgyalogolt Olaszországba, hogy onnan elhozza Budára a Vérehullató Mária képének másolatát. A kis Máriácska – akárcsak Olaszhonban – itt nálunk is csodákat tett. A városrész robbanásszerű fejlődése az Alagút megépítésével, valamint a Déli vaspálya létrejöttével indult meg.
A Krisztinavárosból a Vízivárosba „kirándultunk”, melynek lakói – a névadáshoz hűen – a vízből, vagyis a Dunából éltek. Itt horgonyoztak a hajómalmok, s innen származtak a folyó révészei. Mindannyiunkat meglepett, hogy már 1485-86-ban társaskocsik indultak Bécsbe, s hogy a Batthyányi tér – mai szóhasználattal élve – egy logisztikai központ volt. Lóváltóhely, pihenőhely, postakocsi-állomás. Persze nem maradtak el a legendaszerű történetek a Zöldfáról és Márványmenyasszonyról, ahol Széchenyi István is járt, kinek esküvője az addigra megépült Krisztinavárosi templomban volt. Noémit elhallgattuk volna még sokáig, de közben beesteledett. A felhangzó Bástyasétány és még néhány melódia a régi budai kisvendéglők hangulatát idézte meg. Az elmaradhatatlan játék – a régi fényképek felismerése – kisebb vitához vezetett ugyan, de végül Noémi döntő szavát mindenki elfogadta. Az asztalokról elfogyott a sósperec, a jó kis fröccs és a málnaszörp is – lassan mindannyian hazaindultunk. Úgy váltunk el, hogy Noémit és Kornélt visszavárjuk, ha nem is októberben, de egy későbbi időpontban biztos találkozunk még velük.
Kávéház persze októberben is lesz, mikor a Kranyik-Török duó varázslatos előadásában régi és mai slágereket élvezhetünk majd. Visszavárjuk vendégeinket, és hívjuk azokat is, akik még nem jártak a kispesti Könyvtári KultúrCafeban.
Dobrova Zsuzsanna könyvtáros
A Krisztinavárosból a Vízivárosba „kirándultunk”, melynek lakói – a névadáshoz hűen – a vízből, vagyis a Dunából éltek. Itt horgonyoztak a hajómalmok, s innen származtak a folyó révészei. Mindannyiunkat meglepett, hogy már 1485-86-ban társaskocsik indultak Bécsbe, s hogy a Batthyányi tér – mai szóhasználattal élve – egy logisztikai központ volt. Lóváltóhely, pihenőhely, postakocsi-állomás. Persze nem maradtak el a legendaszerű történetek a Zöldfáról és Márványmenyasszonyról, ahol Széchenyi István is járt, kinek esküvője az addigra megépült Krisztinavárosi templomban volt. Noémit elhallgattuk volna még sokáig, de közben beesteledett. A felhangzó Bástyasétány és még néhány melódia a régi budai kisvendéglők hangulatát idézte meg. Az elmaradhatatlan játék – a régi fényképek felismerése – kisebb vitához vezetett ugyan, de végül Noémi döntő szavát mindenki elfogadta. Az asztalokról elfogyott a sósperec, a jó kis fröccs és a málnaszörp is – lassan mindannyian hazaindultunk. Úgy váltunk el, hogy Noémit és Kornélt visszavárjuk, ha nem is októberben, de egy későbbi időpontban biztos találkozunk még velük.
(7 kép) |
Dobrova Zsuzsanna könyvtáros
| | | | | |