Dr. Balogh Pál /MSZP/ - 2006-2010


A 11. vk. képviselője


Képviselői program

Képviselő 2002-2006

Kispesten született 1941-ben, ma is a Wekerlén él. Anyai nagyszülei az első telepesek között voltak. A BME Közlekedési Karán diplomázott 1964-ben. Terület- és városfejlesztésből is diplomát, majd doktori címet szerzett. Dolgozott egy szállítási nagyvállalatnál, majd az MSZMP budapesti és központi apparátusában is szakreferensként. Egy szállítási cég kereskedelmi igazgatójaként ment nyugdíjba a közelmúltban. 2006 májusa óta a Wekerlei Társaskör Egyesület vezetőségi tagja.

1994 óta önkormányzati képviselő, 1998-2002 között társadalmi alpolgármester is volt. 2002-2006 között az Igazgatási, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság elnöke, az MSZP-frakció vezetője, a Várospolitikai és Fejlesztési Bizottság tagja és a kerület Fővárosi Önkormányzatba delegált küldöttje volt. A 2006. évi önkormányzati választáson az MSZP-SZDSZ közös jelöltjeként szerezett képviselői mandátumot Kispesten, és tagja lett a fővárosi MSZP-frakciónak is.

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |