Esély a terület rendezésére

2003.08.06.

Újból felcsillant a reménye annak, hogy a Határ úti, Europark melletti terület sorsa rendeződjön. Az eredeti tervek kulturális és szórakoztató centrum létesítéséről szóltak. A beruházó 1998 óta vár partnerekre az építkezés megkezdéséhez.

A terület tulajdonosa a napokban kért segítséget az önkormányzattól elképzelése megvalósításához. Az eredeti tervek szerint Kulturális és Szolgáltató Központ épült volna a még ma is kihasználatlan 17 ezer négyzetméteres részen. A MID Real Invest Kft., még 1998-ban nyerte meg a hasznosításra kiírt önkormányzati pályázatot, és 1,2 milliárd forintot fizetett a területért. Eredetileg 50 százalékos beépíthetőségről volt szó, telekalakítás - az Üllői út rendezése - miatt viszont ezt 75 százalékosra emelte az önkormányzat. A tervek szerint az épületkomplexumban a föld alatt egy közel 8000 négyzetméteres parkoló, a földszinten kulturális, szórakoztató, vendéglátó, sport, valamint kereskedelmi és szolgáltató létesítmények kaptak volna helyet. Az emelet nagy részén 14 termes multiplex mozi üzemelt volna. Kispest már 1999-ben várta az építési engedély benyújtását, és arra számított, hogy 2001-ben a beruházás véget is ér. A határidők nem teljesültek, a befejezés még várat magára.
A mostani tárgyalásokat vezető Eördögh Gábor alpolgármester a cég közlésére hivatkozva elmondta: eddig azért nem kezdődött meg a beruházás, mert a MID Real nem találta meg azokat a fő bérlőit, akiknek igényeit már a tervezési szakaszban figyelembe kell vennie, a keresés még mindig folyik. Hozzátette: az új önkormányzati vezetés idén tavasszal vette fel a kapcsolatot a Kft.-vel, amely a jó elhelyezkedés ellenére a terület használhatóságát korlátozottnak tartja. Ezt követően a cég júliusban elkészítette a saját és a kerület feladatainak sorrendjét tartalmazó megvalósítási ütemtervet. Ennek alapján az önkormányzat most azt a megoldást keresi, amelyben a két fél érdekei kölcsönösen biztosítottak. Az alpolgármester hangsúlyozta: érdemi előrelépés eddig nem történt, elérkezett viszont az ideje annak, hogy történjen is valami a területtel, a biztonságos megoldáshoz azonban az önkormányzatnak garanciára van szüksége.

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |