Évzáró bulit tartottunk

2011.11.19.

November 16-án, csütörtökön, egy szép őszi napon indultunk évzáró bulink színhelyére. A monorierdei Tanya Csárdába most mentünk el először. Jó hangulatban indult a 65 fős nagy csapat, hogy zenével, tánccal, tombolával, vidámsággal és sok szeretettel zárja le a 2011-es évet. Mint 20 éve minden alkalommal, most is nagyon jól sikerült, vidám napot töltöttünk el együtt.

A kellemes hely, a meleg fogadtatás, a finom ebéd, a jó zene mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy gondtalanul, vidáman töltsük el az időt. A közös éneklés alkalmat adott arra, hogy kedvenc nótáinkat elénekeljük, a zenekíséret és a jó bor csak fokozta kedvünket, és feledtette gondokkal teli életünket. Örömmel nyugtáztuk, hogy új „fiatal” nyugdíjasaink, akik most voltak először velünk ilyen mulatós programon, jól beilleszkedtek, nagyon jól érezték magukat. Idén 35 új belépőnk volt. Sajnos öten hosszú útra távoztak, és sok szépkorú tagtársunk sem tud már részt venni zenés-táncos, mulatós programjainkon. Reméljük, még sok-sok szép és vidám napot tölthetünk el együtt. Minden alkalommal megpróbálunk olyan új helyet keresni, ahol 50-60 fő kényelmesen elfér, ahol a szolgáltatás megfelelő, és ahol szeretettel fogadnak bennünket. Most is ilyen helyet találtunk: itt is gratuláltak a jókedvű csapathoz, és visszavárnak bennünket.

Medgyes Janka
, MSZOSZ kispesti szervezete
(3 kép)
   

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |