Felavatták a központi játszóteret

2010.03.30.

Ma délben hivatalosan is birtokba vehették a gyerekek a kalandjátszóteret és sportpályát a Nagysándor utca és a Petőfi utca közötti részen. A központi játszótér beruházásának első üteme már a tavalyi év végére elkészült: a modern 21. századi park kialakítására mintegy 100 millió forintot költött az önkormányzat. Idén következik a második szakasz építése: a nagyok játszótere és a fitneszpark a tervek szerint nyár végére lesz készen.

Gyerekek gyűrűjében vágta át az avatást jelképező nemzeti színű szalagot a polgármester ma a szánkózódomb melletti kalandjátszótér bejáratánál. Gajda Péter arról beszélt a hivatalos térátadón, hogy az ünnepi alkalom több program folytatásának is szól. A térfigyelő program keretében ide került Kispest 25. kamerája, a műfüves focipálya-építési programnak az itteni a második pályája (az első az Eötvös iskolában épült, és lesznek pályák a Vass és a Bolyai iskolákban, valamint a Kós téren), az eddigi mintegy 100 millió forintos rekonstrukcióval a kerületi játszótér-felújítási program is újabb állomásához érkezett. A második ütem nyár végére tervezett befejezésével a teljes terület megújul, s így részévé válik a nagy kispesti közterek felújítását célzó Zászlóshajó projektnek is.

A Nagysándor utca és a Petőfi utca közötti központi játszótér átépítése tavaly októberben kezdődött: összesen több mint 1200 m²-nyi területet érintett a felújítás. A domb tövében 525 m²-es műfüves focipálya épült, a pályát 4 méter magas – a kapuknál 2 méteres hálóval kiegészített – hangtompító kerítésrendszer veszi körül.

A 716 m²-es kalandjátszótér egészen 12 éves korig nyújt kikapcsolódást: az ütéscsillapító burkolaton, melynek színei a játékokhoz igazodva stilizált tavat (kék), szigetet (barna) és szárazföldet (zöld) mintáznak, 18 vandálbiztos játék várja a gyerekeket. A kicsik terén csúszda, bölcsőüléses lengőhinta, rugósjátékok, homokozó, mászóháló, a nagyok részén csúszdás-mászókás várfal, süllyedő hajó, rugós kalózhajó, kilátótorony, indián totemoszlop és sátor, vasútállomás, mozdony vagonnal, körforgó, rugósjátékok, lombos fa mászóka van. Ezeken kívül padokat és hulladékgyűjtőket is kihelyeztek a bekerített játszótérre.

Az építkezés idén folytatódó második ütemében játszótér épül a 12 év feletti korosztály számára, a felnőtteknek pedig torna- és fitneszpálya készül. A csak pihenni vágyóknak sétányt és virágágyásokat alakítanak ki a parkban. A parkot övező sövénysoron kívül kutyát is lehet majd sétáltatni. A szánkódomb sportpálya felőli oldalán, a domb lejtőjének takarásában ingyenesen használható nyilvános WC-t is kialakítanak majd.
(19 kép)
      

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |