Felavatták a megújult központi játszóteret

2010.08.10.

Zenés műsoros program keretében vehették birtokukba a gyerekek a teljesen felújított központi játszótér érdekes és izgalmas eszközeit hétfő délután. Az egyéves parkrekonstrukció során teljesen átalakult a Nagysándor utca–Petőfi utca közötti szánkózódomb és környéke. Tavaly a műfüves focipálya és a kicsik játszótere készült el. A munka második, idei szakaszában a nagyobb gyerekek parkja és egy sportpálya épült.

A szánkózódomb körül arcfestés, ügyességi verseny, lufit hajtogató bohóc, pónilovaglás és kígyósimogató várta a játszótéravató gyermek és felnőtt vendégeit hétfő délután a Nagysándor utca és a Petőfi utca között. Köszöntőjében Gajda Péter polgármester a kispesti Zöldprogram egyik céljáról beszélt: a kerületi nagy közparkok, játszóterek úgy újuljanak meg, hogy minden korosztálynak örömet okozzanak, a kispestiek kikapcsolódhassanak. Említette, hogy idén a Kossuth utca és a Zrínyi utca között aprók játszóterét alakíttatta ki az önkormányzat, és az Üllői út túloldalán, a Klapka utca és a Szigliget utca között is modern játszótér és gumiborítású focipálya épült. Végezetül azt mondta, bízik benne, hogy az új központi játszótéren mindenki megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. Az avatást jelképező szalagvágást követően egy Hupikék Törpike óriásbáb, majd Zozo Bohóc, végül pedig a Buborék együttes interaktív műsora szórakoztatta a gyerekeket.
(38 kép)
      
A Nagysándor utca és a Petőfi utca közötti játszótérkomplexum építése 2009. október elején kezdődött. Az első ütemben 525 m²-es műfüves focipálya épült a domb tövében. A sportpályát 4 méter magas – a kapuknál 2 méteres hálóval kiegészített – hangtompító kerítésrendszer veszi körül. A mellette lévő „kaland játszótér” az 5-6 évesnél nagyobb gyerekeknek nyújt kikapcsolódást. Hozzá csatlakozik a „kicsik tere”. A két játszótér összesen csaknem 600 m² ütéscsillapító műfüves burkolatot kapott. Mindkettőt 1,5 méter magas kerítés veszi körül. A munkára mintegy 100 millió forintot fordított az önkormányzat.

Az átépítés második, idei ütemében, a 12 évnél idősebb gyerekeknek alakítottak ki játszóteret: a szánkózódombra két, speciálisan ide tervezett rézsűcsúszdát szereltek, közéjük mászóháló, alájuk kék ütéscsillapító burkolat került. A domb aljában, a Petőfi utcai részen mozgássérült hinta áll (a Toldy utca–Széchenyi utca közötti játszótérről hozták ide), nem messze ettől egy óriási mászóháló, több ügyességi játék és három, nagy dobókockából álló mászófal várja a gyerelkeket. A műfüves focipálya felé eső részen található a dombba épített, akadálymentesített nyilvános WC, amelynek előterében kisbabákat is pelenkázni tudnak a szülők. A sportpálya sarkánál virágágyást alakítottak ki, mellette ivókút áll.

A Nagysándor utcai részen fitnesz- és futópálya épült nyolc kültéri erősítő berendezéssel, illetve sporteszközzel. A pályán információs pont tájékoztatja a használókat arról, hogy melyik eszköz, milyen célt szolgál. A meglévő területre négy előnevelt díszfát ültettek, az utak mentén padokat helyeztek ki, és felújították a földben levő öntözőhálózatot is. A park körül összesen mintegy 860 cserjét ültettek el. A sövényen kívül kutyapiszok-gyűjtőket is felállítottak, itt lehet a kutyákat sétáltatni. A második szakasz munkái megközelítőleg 110 millió forintot tesznek ki. A lakók kérésére jövőre egy lengőhintát is felszerelnek az Üllői út felőli oldalon. A központi játszótér rekonstrukciója része volt a nagy kerületi közterek felújítását célzó Zászlóshajó projektnek is.

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |