Félidőben a napközis táborban

2011.07.13.

Sport- és szabadtéri programokkal, kézműves-foglalkozásokkal, városnézéssel, kirándulásokkal, játékos vetélkedőkkel várja a kispesti általános iskolásokat az önkormányzat napközis tábora a Vass Lajos Általános Iskolában. A nyári szünidős táborozás a tanév végét követően, június 20-án indult, és egyhetes turnusokban kilenc hétig, augusztus 9-ig tart.

A szülőknek csak gyermekük étkezését kell fizetniük a táborban, ez ugyanannyi, mint az iskolai étkezés díja, azaz sok gyereknek ingyenes vagy féláras – tudtuk meg Vinczek György alpolgármestertől, aki ma megtekintette a napközis tábort, amelyet hagyományosan a Wekerlei Kultúrház szervez. A heti több mint száz gyermekek felügyeletét a kerületi iskolák pedagógusai látják el, de segítik őket gyakorlaton lévő főiskolások, egyetemisták, illetve önkéntesek is. Szabó Mária, a kultúrház igazgatója elmondta, sokféle programmal csábítják a gyerekeket a táborba.

Naponta délelőtt és délután is 1-1 csoport – mintegy 50-60 gyerek – ingyenes programon vesz részt a Kispesti Uszodában. Szerdánként tematikus napok – zöld nap, egészségnap, mesefilm-nap (a jövő héten táncnap) – vannak játékos vetélkedőkkel. Csütörtökönként a könyvtárban tartanak kézműves foglalkozást az egyik csoportnak, míg a másik része a gyerekeknek kirándulni megy (voltak már a Velencei-tónál, Visegrádon és Százhalombattán is, legközelebb Tatára mennek). Rendszeresen járnak moziba és múzeumba a gyerekek, és volt már színházi program is a KMO-ban. Többször kirándultak már a fővároson belül is: jártak a Margitszigeten, a Fűvészkertben és az Orczy-kertben. A Vass iskolában pedig naponta pingpong, asztalifoci, foci, valamint többféle szabadtéri játék, kézműves-foglalkozás és társasjáték várja a gyerekeket, akik folyamatosan bekapcsolódhatnak – akár több turnusra is – a napközis tábor életébe.
(10 kép)
   
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |