Jó ütemben épül a zajvédő fal

2010.08.12.

Tavasszal kezdődtek el a Nagykőrösi út zajvédelmét biztosító fal első ütemének építési munkálatai az M5-ös bevezető szakaszának Vas Gereben utca és Kund utca közötti szakaszán. A beruházás jól halad, ám a második ütem – a Kund utcától a Határ útig tartó szakasz – megépítése ellen a hét elején tüntetésen tiltakoztak a környékbeliek. Erre a wekerlei részre azonban már folyamatban van az a közbeszerzési eljárás, amelyben a munkálatok kivitelezőjét választják ki.


Április óta folyamatosan dolgoznak a fővárosi önkormányzat finanszírozásában és beruházásában a Nagykőrösi úti zajvédő fal építésén – tájékoztatta lapunkat az önkormányzat Városüzemeltetési és Közbiztonsági Irodája. A munkák egyszerre zajlanak mind a pesterzsébeti, mind a kispesti oldalon, kerületünkben jelenleg a Vas Gereben utca és Kund utca közötti szakaszon dolgoznak.

Augusztus elejére a Vas Gereben utca és a Pannónia út között a 4 méter magas, fabeton alapanyagú fal nagy része már megépült, monotóniáját a tájékozódás érdekében 2x8 mm vastagságú, üveg falszakaszok szakítják meg a becsatlakozó utcák egy részénél. Az „Öregtemető” előtt nem készül fal, a buszmegállóknál pedig hátul, a lakóingatlanok vonalába kerül a fal, biztosítva egyszerre a megállók megközelíthetőségét, valamint a mögöttes ingatlanok hangvédelmét.

A fabeton felületeket külön színterv alapján festik le. A munkák során fontos szempont volt a tűzvédelem biztosítása, melyet a tűzoltósággal egyeztetetten tűzcsapok áthelyezésével, valamint új tűzcsapok létesítésével oldanak meg. Elekesné Ihász Ibolya irodavezető a kispest.hu-nak elmondta, a kerület külön kérte a kivitelezőt a növényzet megóvása, megtartása, és a fal megépítését követően kontroll zajméréseket kell végeznie a kivitelezőnek. Megtudtuk, a Pannónia út Kund utca közötti szakaszon az elektromos kábelek nyomvonalának rendezését követően épülhet a fal. A Vas Gereben utca és Kund utca közötti szakasz kivitelezésének befejezési határideje 2010. szeptember 30.

A zajvédő fal Határ útig tartó részének megvalósítására sokáig nem voltak meg a szükséges források a fővárosi önkormányzatnál. A közel 20 éves probléma végére idén kerülhetne pont, mivel a 2010-es költségvetésben Gajda Péter és dr. Balogh Pál módosító javaslata alapján – a javaslatot a fővárosi Fidesz-KDNP frakció is támogatta –a fővárosi közgyűlés biztosította a pénzt a beruházás második ütemére is. A tervek szerint Wekerletelepet átlátszó fal védi majd a zajtól.

A hét elején a környékbeliek a Nagykőrösi úton tüntettek a zajvédő fal ellen: úgy gondolják, hogy a fal negatívan befolyásolja majd az életüket. Gajda Péter polgármester ezzel kapcsolatban elmondta: „húsz év késlekedés után végre megkezdődött a zajvédő fal építése, ami csendesebbé és nyugodtabbá alakítja a zajos útszakasz mellett élők mindennapjait.” Hangsúlyozta: „kerületünk különböző pártállású vezetőinek folyamatos és eltökélt célja volt 1990 óta, hogy rendeződjön ez a kérdés. Számos lakossági egyeztető rendezvényt tartottuk, míg végül széles társadalmi vita után nemcsak általános támogatást élvezett a zajvédő fal építése, hanem minden kerületi párt és társadalmi szervezet az ügy mellé állt, hiszen több évtized után végre sikerült megoldanunk egy fontos problémát.” A polgármester egyben kérte azokat, akik bármilyen kényelmetlenséget, rendezetlenséget tapasztalnak a beruházást érintően, vegyék fel az önkormányzatban vele vagy kollégáival a kapcsolatot. 
(4 kép)
   
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |