Kisállat-szépségverseny volt a Wekerlei Kultúrházban

2011.06.29.

Az első kisállat-szépségversenyt 2011. június 11-én, szombat délután rendezték meg a Wekerlei Kultúrházban. A programot összekötötték annak a kiállításnak a megnyitójával, melyet a Rajzold le a kedvenc! állatodat című rajzpályázatra beérkezett munkákból rendeztek. Több mint 500, különböző technikákkal készült gyermekrajz, illetve festmény érkezett a rajzpályázatra.

A művészekből álló zsűrinek (Molnár Krisztina képzőművész és Szőke Péter festőművész) nem volt könnyű dolga, mert a kis házi kedvencek és az egzotikus állatok is nagyon megihlették a gyerekeket. A pályázatot három korcsoportban hirdették meg, és a díjazásra is ezek szerint került sor. A boldog nyertesek társasjátékot, mesekönyvet, játékokat, bögrét, füzetet kaptak ajándékba. A gyermekalkotásokban augusztus végéig gyönyörködhetnek a látogatók.

A kisállat-szépségverseny is teljes körű sikert aratott, 24 állattal neveztek be a kiskorú gazdik. Volt több törpenyúl, tengerimalac, teknős, hörcsög. A zsűrizést állatszakértő végezte, aki közben tanácsokat is adott a gazdiknak a tartással kapcsolatban. Az első díjat egy kajla fülű, barátságos fekete nyuszi kapta, második helyezett egy vörös tengerimalac lett, harmadik helyezést egy csíkos törpemókusnak ítélte a zsűri. Különdíjas lett egy szárazföldi és egy vízi teknős. Az állatkák szívesen barátkoztak egymással a kultúrház zöld kertjében, természetesen a gazdik felügyelete mellett. A nyertesek állateledelt és egyéb állattartáshoz szükséges eszközöket kaptak ajándékba. A nagy sikerre való tekintettel a kisállat-szépségversenyt jövőre is megrendezik a Wekerlei Kultúrházban.
 
(3 kép)
                  

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |