Kispesten is lesz teljes csontsűrűséget mérő készülék

2010.07.21.

Bölcsődei álláshelyekről és kiegészítő szolgáltatásokról, pályázat támogatásáról, a Forrásház megvalósításának előkészítéséről, valamint csontsűrűség-mérő készülék beszerzéséről is döntött egyebek mellett a kispesti képviselő-testület. A keddi ülésen két wekerletelepi közterület is nevet kapott.

A zárt ülés után először a Forrásház Gondozási Központtal kapcsolatos európai uniós pályázat megvalósításának előkészítéséről döntött a testület. Az előkészítési munkákkal a Wekerle, ahol értéket őriz az idő – ugyancsak uniós pályázat – projektmenedzseri feladatait ellátó Kispest Városfejlesztési és Üzemeltetési Kft.-t bízták meg. A Forrásház létrehozására több mint 450 millió forint támogatást nyert az önkormányzat.

Nem fogadták el a részletfizetési feltételeket a képviselők, ezért elutasították Esztergom önkormányzatának adásvételi szerződéstervezetét az esztergomi Árok utca 44. alatti kispesti tulajdonú ingatlannal kapcsolatban. Úgy döntöttek, hogy a telek paramétereinek, valamint a környezet rendezési terv szerinti várható fejlesztéséből származó becsült értékének figyelembevételével Kispest nyitott marad az ingatlan értékesítésére, hasznosítására.

Két wekerletelepi közterület elnevezéséről határozott a testület. A Wekerlei Társaskör Egyesület és a lakosság javaslatára a Thököly utca–Zalaegerszeg utca kereszteződésében található terület Eperfa tér lett, a Thököly utca–Esze Tamás utca találkozásánál lévő tér pedig a Hársfavirág nevet kapta.

A Bokréta Bölcsőde új csoportszobájának kialakítása kapcsán – az intézmény így 14 férőhellyel bővül – álláshelyekről és kiegészítő bölcsődei szolgáltatásokról döntöttek a képviselők. A Bokréta Bölcsődében az új csoport miatt két gondozónővel többen dolgoznak majd. A Harangvirág, a Gyöngyszem és a Bokréta bölcsődékben gyermekfelügyelettel, a Csillagfény Bölcsődében játszócsoporttal bővül a szolgáltatások köre.

Támogatta a testület a Kispest Biztonságáért Közösségi Jóléti Egyesület pályázatát. A KIJE a Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központtal együttműködve hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó emberek segítésére irányuló szolgáltatások költségeinek támogatására nyújt be pályázatot a Fővárosi Szociális Közalapítványhoz. Siker esetén három éven át évente 1-1 millió forintot nyerhet a civil szervezet, amelyből az idén lezáruló Lépésről lépésre uniós pályázat néhány kiemelt szakmai tevékenységének további finanszírozására nyílhat lehetőség. A testület az évenkénti 120 ezer forintos önrészre is igent mondott.

Hozzájárultak a képviselők ahhoz, hogy a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) három éves bérleti szerződéses konstrukcióban a teljes emberi test csontsűrűségét mérő készüléket – denzitométert – szerezzen be. Az előterjesztés kapcsán Gajda Péter polgármester elmondta, a KEI tervei között szerepel egy Oszteoporozis Központ kialakítása, az eszközzel a jövőben már Kispesten is el lehet végezni a teljes test csontsűrűség-vizsgálatát, így még hatékonyabban tud működni az egészségügyi intézmény.
(7 kép)
     

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |