Közmeghallgatást tartott a képviselő-testület

2011.12.20.

A hétfői közmeghallgatáson a polgármester arról beszélt, hogy az új képviselő-testület első teljes évében a kerület működőképességének megőrzése, valamint az előző ciklus projektjeinek befejezése volt a legfontosabb cél. Hangsúlyozta, hogy a működőképesség megőrzésével idén nem volt probléma, az intézményhálózat – elsősorban a munkatársak magas színvonalú munkájának köszönhetően – az elvárt színvonalon működött.

Az áthúzódó fejlesztések között Gajda Péter említette az uniós támogatással felépült Forrásház Gondozási Központot, valamint a Bolyai és a Vass iskolákban kialakított műfüves focipályákat. A nem önkormányzati beruházások között beszélt a KÖKI Terminál bevásárlóközpont megvalósításáról, a hozzá kapcsoló közlekedési csomópont, valamint a metró- és buszvégállomás átépítéséről. Külön említette a régen várt Nagykőrösi úti zajvédő falat, amelynek második szakaszát idén fejezte be a főváros. Kitért az Ady Endre út felújításának problémájára is, mint mondta, már tavaly is elfogadott költségvetése volt a fővárosi beruházásnak, ezért bízik benne, hogy 2012-ben megvalósul az útrekonstrukció.

Elmondta, a korábbi stabil gazdálkodás után idén közel félmilliárdos költségvetési mínusszal zárja az évet az önkormányzat. Hangsúlyozta, hogy ez nem a pazarlás miatt következett be, hanem annak köszönhető, hogy idén kevesebb állami és fővárosi forrásból kellett gazdálkodnia a kerületnek. Hozzátette, decemberre a szociális támogatásokra fordítható költségvetési keret is elfogyott. Kijelentette, hogy az új önkormányzati törvény szerint a kerületnél maradó feladatokkal a legjobb tudása szerint fog foglalkozni az önkormányzat, és megpróbálja elvégezni azokat a fejlesztéseket, amelyeket a ciklustervben ígért, és amelyeket elvárnak a kispestiek.

A József utcai Nyugdíjasház lakóinak lifttel kapcsolatos kérdésére válaszolva elmondta, a jövő évi költségvetési koncepcióba ugyan nem került bele a felvonó építése, ám a költségvetés tárgyalásakor polgármesterként javasolni fogja azt.
(5 kép)
      
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |