Magas színvonalú volt a tehetségkutató verseny

2011.05.16.

Az utóbbi évek Kinder Tojás fesztiváljai között az idei döntő volt a legmagasabb színvonalú a zsűri értékelése szerint – tájékoztatta a kispest.hu-t Kiss Ágnes művelődésszervező. A kispesti általános iskolások tehetségkutató versenyét 16. alkalommal rendezte meg a KMO Művelődési Ház szombaton.

Vinczek György alpolgármester köszöntőjét követően hét kategóriában, 171 gyermek előadásában 32 műsorszámot láthatott a Kinder Tojás Fesztivál közönsége szombaton a KMO-ban. A kerületi tehetségkutató verseny magas színvonalára jellemző, hogy több kategóriában megosztott első helyet adott ki a zsűri. A díjakat Gajda Péter polgármestertől vehették át a gyerekek. A legjobb egyéni teljesítményt nyújtó diákok 10 napos művészeti táborozást is nyertek.

A tánccsoportok mezőnyében az Arcok Táncstúdió két csapata megosztva kapott első helyezést, második a Minorex SE lett. Hangszeres zenében a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gitárcsapata és a Las Bandidas gitárosai lettek az elsők, míg a második helyet a zongorista Varga Kata Nikolett szerezte meg. Vers-, próza- és mesemondás kategóriában Kulcsár Fanny és Tóth Réka győzött, Jámbor Anna a második, Budai Csaba a harmadik lett. Színpadi játékban a Vass Lajos Általános Iskola diákjai voltak a legjobbak. Ének kategóriában is két győztest hirdettek: az Ady iskola Harangvirág énekegyüttese, valamint Péntek Fanni és Gyimesi Alina kettőse a Mágnes Színházból együtt állhatott a dobogó tetején. A második helyet a Vass iskola tanulóiból álló Tubarózsa Énekegyüttes szerezte meg. Csoportos néptáncban a Kis Sziporka Együttes győzött az Apró Sziporka előtt, egyéniben pedig Lukács Nikolett és Vilhelm Judit duója megelőzte Kecsekeméti Gergelyt. Az egyéb kategória csoportos fitnesz versenyében első helyezést ért a Maroshévizi Fitness SE Hajlakk című produkciója, míg az ugyancsak maroshévizis Gengszter című előadás második lett. Fitnesz egyéniben Borovics Szonja és Hatvani Csenge (Maroshévizi Fitess SE) nyert a második Stefán Alexandra és a harmadik Szabó Lili előtt. A musicalmezőnyben az évek óta sikereket elérő Mágnes Színház győzött.
(9 kép)
      

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |