Megkezdődött az őszi ülésszak

2007.09.19.

Új szabályozási terve van a Városközpontnak. A keddi ülésen a képviselő-testület fővárosi tulajdonba adta az Ady Endre utat, csatlakozott a felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz és a tehergépjármű-forgalom korlátozásáról is döntött.

A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását követően a Városközpont új szabályozási tervét tárgyalták a képviselők. A korábbi lejárt, ezért törvényi hézagot kellett pótolnia a testületnek. A több mint kétórás vitát összegezve, Gajda Péter polgármester a terv legfontosabb elemeit ismertette. Ezek szerint az új szabályozás lehetőséget biztosít a Centrum Áruház melletti parkoló ügyének rendezésére, a környék közlekedési és parkolási gondjainak megoldására, közparkok kialakítására, az építészeti kérdések tisztázására, valamint sétálóutca kialakítására a Szabó Ervin utcában. Timár Béla javasolta, hogy a Simonyi utca szélesítésére csak a tervezett körvasútköri körút megvalósítása után kerüljön sor. A képviselők a módosító javaslattal együtt fogadták el a szabályozási tervet.

Rendeletet alkotott a testület a járművek elhelyezéséről, a parkolóhely építési kötelezettségről és annak megváltásáról. A rendelkezés szabályozza, hogy a meglévő és az új épületek esetében milyen parkolóhely-kialakítással kapcsolatos kötelezettségek vonatkoznak a tulajdonosokra és a beruházókra.

Módosult az idei költségvetési rendelet: technikai jellegű átcsoportosításokat hajtott végre az önkormányzat. Kránitz Krisztián , a Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság elnöke hangsúlyozta: a hiány mértékét a változtatások nem befolyásolják.

A főváros tulajdonába kerül az Ady Endre út. Ezzel elhárul az akadály a teljes útszakasz felújítása elől. A tulajdonjog átadásáról a polgármester tavasszal egyeztetett Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel.

A testület tulajdonosi hozzájárulást adott ahhoz, hogy a pesterzsébeti szennyvízgyűjtő-csatornát a KAC-pálya telkén vezessék át. A beruházás több kerületet is érint.

A kerület idén is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. Az ösztöndíj a hátrányos helyzetű hallgatók számára nyújt rendszeres anyagi segítséget. Támogatást kap a Kispesti Gyöngyvirág Kórust fenntartó alapítvány. A szervezetnek 400 ezer forintot szavazott meg a testület.

Elészült a kerület Közoktatási Esélyegyenlőségi Program tervezete, melyet a képviselők elfogadtak. Megvalósulását a költségvetés tervezése során kiemelten támogatja az önkormányzat.

Dr. Fried Miklós és Tóthné Szabó Éva képviselői indítványa alapján tehergépjármű-forgalom korlátozásáról döntött a testület, amikor megerősítette a Várospolitikai és Fejlesztési, a Városüzemeltetési, valamint a Vagyongazdálkodási Bizottságok határozatát. Ez kitiltja a Lehel utca Üllői út – Vak Bottyán utca közötti szakaszáról a 3,5 tonnánál nehezebb teherautókat. Elutasította viszont azt a képviselői javaslatot, hogy a Vak Bottyán utca Lehel és Szabó Ervin utcák közötti részén tiltsák meg a 7,5 tonnánál nehezebb teherforgalmat. Ugyanakkor a testület elfogadta a három bizottság ajánlását, amely szerint a teherforgalmi tervet a közlekedési terv részeként be kell vonni az egyeztetésbe.

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |