Megkezdte idei munkáját a képviselő-testület

2009.01.21.

Kedden az év első ülésén egyebek mellett a KVSZ módosításáról, a Térfigyelő Program folytatásáról, a Biztos Kezdet Programról és intézményvezetői megbízásról döntött a képviselő-testület.

A zárt ülést követően a testület módosította a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról (KVSZ) szóló rendeletét. A módosításra a magasabb rendű jogszabály változása miatt volt szükség. Építési engedélyhez kötött tevékenységet kerületi rendelet nem állapíthat meg, ezért törölték azokat a rendelkezéseket, amelyek a hatályos miniszteri rendelettel ellentétesek. Gyulai István főépítész példaként a wekerlei kerítések és melléképületek építését említette, amelyek a jövőben nem engedélykötelesek. Hangsúlyozta, a szabályok viszont megmaradtak, ezeket a jövőben is be kell tartani. Így, ha valaki szabálytalanul épít valamit, az elbontatható. Ezért javasolja az építkezőknek, hogy a munkák megkezdése előtt a főépítészi irodán tájékozódjanak a területre vonatkozó szabályozásról. Hozzátette, Kispest kezdeményezte az építési törvény módosítását azért, hogy a kerületnek is legyen joga építési engedélyhez kötött munkát megállapítani.

Idén is folytatódik a Térfigyelő Program, erről megállapodást ír alá az önkormányzat és a kerületi rendőrkapitányság. Ennek értelmében, 2009-ben egy fővel bővül a kamerát figyelő rendőri egység létszáma. Idén egyébként a kamerák számát is tovább növeli a kerület. A változásoktól a közbiztonság további javulását várja az önkormányzat és a rendőrség.

Új vezetője lesz februártól az Egyesített Bölcsődéknek: a feladatot a pályázaton nyertes eddigi helyettes, Brinza Istvánné látja el határozatlan időre szóló szerződéssel. A képviselők határozatban köszönték meg a nyugdíjba vonuló Franca Lászlónénak – aki 1975 óta vezette az intézményt – a kispesti gyerekekért végzett több évtizedes, áldozatos munkáját.

Jóváhagyta a testület, hogy a Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ pályázatot nyújtson be a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és szüleik számára szerveződő Biztos Kezdet Programra. A szakmai program ugyan 2005 óta már működik az intézményben, pályázati siker esetén az elkövetkező 3,5 évben továbbfejlesztett környezetben, több szakember közreműködésével folytatódhat a munka – tudtuk meg Vinczek György alpolgármestertől.

Elfogadták a képviselők a közművelődési intézmények idei munkatervét, valamint hét önkormányzati bizottság beszámolóját a tavalyi év munkájáról.
(12 kép)
      
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |