Megszűnt a Kispest újság

2011.02.18.

LMP-s javaslatra a képviselő-testület fideszes többsége a Kispest újság azonnali megszüntetésére voksolt. A csütörtöki ülésen egyebek mellett nonprofit sport kft. létrehozásáról is döntöttek a képviselők.

Gerháth Csaba LMP-s képviselő a Kispest újsággal – ahogy nevezi: „Kispest Újság című önkormányzati tájékoztató lap” – kapcsolatos előterjesztésében egy rögtönzött saját (LMP-s? – a szerk.) felmérésükre hivatkozva állítja, hogy a lap „olvasottsága nem haladja meg a 10 %-ot”. A folytatás szerint: „A kézbesítés utáni napokban a lakótelepi házak között fújja az újságokat a szél. Arról már nem is beszélve, hogy egyáltalán ki olvassa – őszintén szólva, véleményem szerint, jelentős része krumpli- vagy zöldséghámozás segédeszköze lesz, esetleg a szemetest bélelik ki vele. Ez nem az újságon múlik, egyszerűen nem támasztják alá a társadalmi trendek, az emberek egyre kevésbé olvasnak újságot. Ez a mai gazdasági helyzetben pénzügyileg indokolatlan, illetve ökológiailag pedig elfogadhatatlan.
Mivel a lap úgyis számítógépen készül, és éppen egy új informatikai terv kidolgozásáról is szó van, esetleg fel lehetne mérni, milyen igény lenne egy virtuális hírlevélre – amellett, hogy hány olyan postaládába dobnak be, ahol senki nincs. Én elhiszem, hogy így szokás, és egy hivatalban nehéz túllátni azon, hogy eddig így csinálták, akkor ezt nekünk is így kell csinálni, csak, úgy gondolom, mikor környezetvédelemről beszélünk, meg takarékoskodásról, és mondjuk ezt úgy oldjuk meg, hogy munkanélküliektől vesszük el a lehetőséget, vagy az utolsó cseppeket, akkor évente százezrek, vagy egy-két millió is számít. Ennyi pénzből hozzá lehetne járulni egy melegedőhöz, néhány embernek hosszabb-rövidebb ideig munkát lehetne biztosítani, de mi kidobjuk az ablakon, mert így ’logikus’. Kíváncsi lennék, ha a következő szám elejére kitennénk egy felhívást, hogy mindenki feltétlenül küldje vissza az ott látható nyilatkozatot, különben nem kap több számot, hány érkezne vissza. Ebből kiderülne, hogy kb. mennyi lenne a reális példányszám.
És ez csak egy önkormányzat, egy önkormányzati lap (és mennyi papír).” – szól Gerháth Csaba írásbeli előterjesztése, amelynek végén – a leírtak alapján – az újság eddigi kiadási gyakorlatának újragondolását ajánlotta a képviselő. Egyik határozati javaslata felmérés megjelentetéséről szólt az újság címlapján, a másik a Kispest újság papíralapú kiadásának megszüntetéséről és internetes megjelenésének biztosításáról. Szathury Kolos módosító határozati javaslatot nyújtott be az újság azonnali megszüntetéséről. A többségi Fidesz-KDNP-frakció szavazataival végül ezt az indítványt fogadta el a képviselő-testület   
(11 kép)
         
Döntött a testület a Kispesti Sport Nonprofit Kft. létrehozásáról is. Az előterjesztés szerint a Katona József utca 3., valamint a Zoltán utca 42. alatti ingatlanok gazdaságosabb és célszerűbb hasznosítása indokolta a gazdasági társaság alapítását.
 
Megszavazták a képviselők a Gazdasági Ellátó Szervezet, a Vagyonkezelő Műszaki Szervezet, a Kispesti Uszoda, az Egyesített Bölcsődék, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat, a Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ, a KMO Művelődési Ház, a Wekerlei Gyermekház, valamint a Kispesti Egészségügyi Intézet 2009., 2010. és 2011. évi működésének jogi és gazdasági átvilágítását.
 
Támogatta a testület a fővárosi és a kispesti önkormányzatot osztottan megillető bevételek 2011. évi megosztásáról szóló fővárosi közgyűlési rendelet-tervezetet. Normatív állami hozzájárulásból, átengedett szja-ból, idegenforgalmi, valamint helyi iparűzési adóból összesen 3 971 130 000 forintot kap a kerület.
 
Megállapodást kötött az önkormányzat és a kerületi rendőrkapitányság a közterületi térfigyelő rendszer üzemeltetésére, valamint az ehhez kapcsolódó közterületi rendőri jelenlét erősítésére. Az új szerződés értelmében az eddigi négy mellé további két rendőrt vonnak be a kamerás szolgálatba, 100 forinttal emelik az óradíjat, és határozatlan idejűre változik az eddigi határozott idejű megállapodás.
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |