Múzeumlátogatás és kirándulás

2011.09.23.

A nemrég megnyílt Karády Múzeumot és Kávézót látogatták meg szeptember eleji sétájukon az MSZOSZ kispesti nyugdíjas szervezetének tagjai. A hónap közepén Márianosztrára és Kemencére kirándultak.

Jó választás volt a Karády Múzeum! Maga a kávézó egy bérház aljában, a szuterénszintem működik, patinásra alakítva, kényelmes belső zugokkal, a sétálóutcára kitelepült asztalokkal, ernyőkkel. A hangulatos kávézóban láthattuk a Karády-emlékek, a 2006-ban megvásárolt, Amerikából hazahozott Karády-hagyatékból való tárgyak egy-egy darabját. Megkóstoltuk a híres eredeti recept alapján készült Karády-csokitortát. A lelkes fiatal tulajdonos fogadott bennünket és elmesélte, hogy egy barátja révén ismerkedett meg Karády életével, akinek rokona évekig élt együtt a művésznővel Amerikában. Megbabonázta a Karády-mítosz, kutatni kezdte a művésznő életét, mindent elolvasott róla, és szép lassan szakértővé vált. Titkokat tudott meg. Elhatározta, hogy nyit egy kávéházat, ahol ott lesz Karády szelleme, egy olyan helyet, ahol találkozni lehet a legendával. Így készült el a múzeumkávéház. Nagy élmény volt számunkra a visszaemlékezés, hisz fiatal éveinkben sok filmben láttuk a nagy sztárt, igen népszerű volt. Ma is szívesen hallgatjuk régi felvételekről, búgó hangján megszólaló dallamokat.
(7 kép)
Szeptember 14-én gyönyörű időben indultunk, utunk első állomása Márianosztra volt. Márianosztra a Börzsöny hegység egyik szép völgyében fekszik. Nagy Lajos király alapította 1352-ben a pálos szerzetesek részére (élő pálos helyek: Budapest - Sziklatemplom, Márianosztra, Pécs - Pálos templom és Petőfiszállás – Szentkút). A pálos rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. A kegytemplomban József atya várt bennünket. Bemutatta a templomot, köszöntötte az ünneplő - 50 éve együtt élő - párokat és csapatunkat.
Utunkat folytatva Kemencére mentünk a Kőrózsa Panzióba, ahol szeretettel vártak bennünket a finom ebéddel (15 éve kedvenc helyünk). Kemence a Börzsöny északnyugati oldalán, a Magas Börzsöny lábánál csörgedező Kemence patak völgyében, festői környezetben található.
Ebéd után a panzió előtt várt ránk a kisvasút, ami a gyönyörű erdőn keresztül vitt bennünket a Feketevölgy panzióig, majd vissza a kemencei vasútmúzeumig, ahol megismerkedhettünk a kisvasút történetével, majd visszavitt bennünket a Kőrózsa panzióhoz (10 km-es utat tettünk meg a kis vasúttal), ahol a busz várt ránk, és indulhattunk haza. Nagyon szép, szeretetben eltöltött napunk volt, ami emlékezetes marad.
Medgyes Janka  
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |