Partneri együttműködés az egyházakkal

2008.03.19.

Nonprofit kft.-vé alakult az Omega Kht. A keddi ülésen az egyházak és az önkormányzat partnerségéről, valamint a politikai szélsőségek elítéléséről is nyilatkozatot fogadott el a testület. A Wekerle-telepen terek és kapuk kaptak nevet.

A zárt ülést követően a testület módosította az önkormányzati lakások és nem lakás célú helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló, valamint a kerület tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről szóló rendeleteket.

Döntöttek a képviselők, hogy közbeszerzési eljárással 1,5 milliárd forint folyószámlahitel-keretet vesz igénybe 2008. júliustól 2009. június végéig az önkormányzat.

Elfogadta a testület az Omega Kht. 2007. évi tevékenységéről szóló beszámolót. Tóth Tibor tagi képviselő elmondta: tavaly átlagosan 29 közhasznú alkalmazottnak adott munkát a cég, valamint bekapcsolódott a romaprogramba is. Döntés született arról, hogy március 18-tól a kht.-t nonprofit kft.-vé alakítja az önkormányzat, a társaság elnevezése KÖZPARK Kispesti Köztisztasági és Közfoglalkoztatási Nonprofit Kft.-re változott. Gajda Péter a változtatás kapcsán elmondta: azt várja, hogy az új szervezetnek köszönhetően tisztább, rendezettebb lesz a kerület.

Nevet kaptak a Wekerle-telep eddig el nem nevezett terei és kapui. A Pannónia út–Corvin krt.–Petur utca által határolt rész Győri Ottmár tér, a Hungária út–Gutenberg krt.–Kapisztrán utca által határolt zöldterület Bárczy István tér lett. Kós Károly nevét viseli a Kós Károly tér 2. és 3. közötti kapu, míg a 10. és 11. közötti kaput Zrumeczky Dezsőről nevezték el. A testület felhatalmazta a polgármestert, hogy az elnevezésekkel kapcsolatos javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés Várostervezési és Városképvédelmi Bizottsága elé.

Elfogadták a képviselők a kispesti egyházi közösségek és az önkormányzat partnerségéről szóló nyilatkozatot, valamint létrehozták a Kispesti Egyházügyi Kollégiumot. A polgármester hangsúlyozta, a kerületi egyházi vezetők javaslatait beillesztették a közös nyilatkozat-tervezetbe. A dokumentum részletezi az egyházi támogatásokat, valamint meghatározza a kollégium céljait, munkáját, amelyet évente legalább két alkalommal hív össze a polgármester.

Nyilatkozatot fogadott el 15 egyhangú igen szavazattal a testület a politikai szélsőségek ellen, a társadalmi békéért. Az ellenzék nem vett részt a voksolásban, saját indítványukat korábban elutasították a képviselők. A nyilatkozat veszélyesnek és nemkívánatosnak tartja azon szervezetek politikai akcióit, amelyek a családi szférát veszélyeztetik szélsőséges nézeteikkel. (A dokumentum elfogadását a Burány Sándor országgyűlési képviselő háza előtt február 10-én rendezett Jobbik-tüntetés miatt szorgalmazta a polgármester.)

Egyetértettek a képviselő azzal, hogy az Alkotmánybíróság döntése értelmében új szabályozási tervet kell készítenie a kerületnek a Hunyadi utca–József Attila utca–Báthory utca–Ady Endre út által területre.

Pályázati úton akarja értékesíteni a testület a Kossuth tér 23-24. alatti önkormányzati tulajdonú társasház 11 üres lakását, valamint a 12 lakás kialakítására alkalmas, önálló albetétben lévő tetőteret.

Dr. Fried Miklós önálló képviselői indítványában egy piac melletti társasház problémáját vetette fel: a piaci szeméttároló szaga zavarja a Kosárfonó utca 2-12. alatti társasház lakóit.
Gajda Péter polgármester javaslatára a testület megbízta a piacot is üzemeltető VAMÜSZ-t, készítsen tervet a probléma megoldására.
(6 kép)
  
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |