Péter bácsi elköszön


Kedves olvasóim! Nem tudom, hányan vagytok még velem együtt a kerületben olyan régi kispestiek, - kiknek éppen, hogy csak ketyeg még az órája - így, hol itt, hol ott cserére szorulna, nem csak az óra, hanem a test más része, szerkezete is! Mégis, este lefekvés előtt hálát adunk az Istennek, hogy, még ha fájdalmakkal is, de családunk körében, barátaink közelében maradhattunk és az előttünk álló hosszú útra csak holnap kell szeretteinktől búcsút venni.

Évekkel ezelőtt összejött egy kis csapat, célul tűzve, hogy feldolgozzuk Kispest múltját (nekem Plébániánk története jutott), és munkámat el is kezdtem. Közben szaporodott a csapat létszáma, de úgy, hogy az újonnan érkezők Társaskört akartak, és az is lett a vége! Kis lelkes csoportunk feloszlott, ami kár, nagy kár! Így én olykor, ha alkalom kínálkozik, írok olyan régi kispesti közemberről, iparosról, kereskedőkről, akik sok-sok évig velem együtt éltek másodrendű emberként, hogy még nevük is feledésbe merült.
Most Beretvás Tamás gyógyszerész említeném, kinek patikája az Üllői út és Rákóczi utca sarkán volt, és már a szüleink is - később mi is, ha fejfájás, fogfájás, nátha, idegesség vagy láz gyötört - mentünk, és recept nélkül kaptunk az országos hírű Beretvás pasztillából, mely Tamás bátyánk saját laborjában készült találmánya, és megbízható gyógyszer volt a betegségekre! E patikában nem csak a pasztilla volt híres és jó, hanem az 1926-ban készült diófurnérozású, műbútor kivitelű, egyedi patika-berendezés is, melyet Beretvás Tamás gyógyszerész úr Gondkovics Pál és Herman Ferenc kispesti koszorús műbútorasztalos mestereknél rendelt és készíttetett el.
Gondkovics Pál műbútorasztalos mester (Kispest, Bem utca 19.) műhelyében 5 segéddel és 4 tanonccal dolgozott, a berendezés alsó, fiókos részét készítették.
Herman Ferenc műbútorasztalos mester (Kispest, Szigligeti utca 44.) műhelyében 6 segéddel és 5 tanonccal dolgozott (másfél évig én is itt tanultam), a berendezés felső polcos részét készítették, melynek fontos része volt a két sarokban az állóhenger alakú forgatható "méregszekrény", ebbe volt beépítve a mérgeket tartalmazó titkos rekesz. És, ami a mai munkáknál szokatlan, amikor az egyik műhelyben készült alsó részre feltették a másik műhelyben készült felsőrészt, pontosan akkora volt, mint az alsó, tehát milliméterre egyezett!
Beretvás Tamás 1937-ben halt meg, ezután a gyógyszertárat özvegye, Hanák Blanka vezette két gyógyszerész segítségével. Értesülésem szerint a megmentett berendezést Helytörténeti Gyűjteményünkben őrzik.

Kedves Olvasóim, Barátaim! A régi Kispestről még jó néhány hasonló nevet és történetet illene említenem, kikről-mikről hiteleset kevesen tudnak, de órám-időm lassan lejár, bár e napot mindenki, én is húzni - halasztani szeretném, de Tőletek, Barátaimtól illő még idejében búcsút venni, és ha a "jóságos Bíró hosszabbítana"...

Addig is boldog Karácsonyi ünnepeket és Boldogabb Új Évet kívánok!

Péter bácsi

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |