Sportdíjakat adtak át

2011.10.26.

A ’80-as évek legendás focistája, Détári Lajos, valamint két ugyancsak legendás kispesti testnevelő tanár, Dufek János és Szamosi István kapott idén Kispest Sportjáért-díjat. A sport és diáksport, valamint a testnevelés területén végzett kiemelkedő munkáért adományozható elismerést kedd este a Városházán rendezett ünnepségen vehették át a sportemberek.

A korábbi kitüntetetteket, az új díjazottakat és a vendégeket köszöntő polgármester arról beszélt, hogy kiemelt szerepet játszik Kispesten a sport, az önkormányzat az elmúlt években is mindent megtett azért, hogy felhívja a figyelmet a mozgás, a sport és az egészséges életmód fontosságára. Ezt a célt szolgálták egyebek mellett a Honvéd utánpótláskorú focistáinak, valamint a női kézilabdacsapatnak juttatott önkormányzati támogatások, a skate-park kialakítása és költöztetése, illetve műfüves és gumiborítású sportpályák építése. Gajda Péter elmondta, közös cél, hogy elinduljanak az új sportberuházások: az Erkel iskolai tornaterem és a Puskás iskolába tervezett sportcsarnok a felépítése. Végezetül hangsúlyozta, hogy büszkék lehetünk az olyan sportemberekre, akik sokat tettek a kerület sportjáért, akik példaképei lehetnek a mai fiataloknak is.

A Kispest Sportjáért-díjat 2009-ben alapította az önkormányzat. Azoknak a személyeknek, egyesületeknek, sportköröknek adományozható, akik, és amelyek kiemelkedő munkát végeznek a sport és diáksport területén, a testnevelés és a testkultúra népszerűsítésében, fejlesztésében és támogatásában. A díj adományozásáról a szakbizottság javaslata alapján a képviselő-testület dönt. Az elismerés a „Kispest Sportjáért” feliratot tartalmazó plakett, mellyel pénzjutalom jár.

Az alapítás évében Cserjés István, Faragó Lajos, Kaszás Kálmán, Kozma Mihály, Lenkei Géza, Rákóczi László, Sikesdi Gábor, Szurgent Lajos, Vági István, Ács Ödön (posztumusz), Kovács Kálmán, Gyimesi László, Piroska János és Kerekes Balázs kapta meg a díjat. 2010-ben Nick Árpád, Fábián János, Szántó Imre és Lehoczki Zoltán érdemelte ki a kitüntetést.
Idén Dufek János, Szamosi István és Détári Lajos csatlakozott a díjazottakhoz.

Dufek János 1970-től dolgozott testnevelőként a kerületben, kezdetben a Hullay majd 1976-tól az Oláh Sándor (később Szegfű) utcai általános iskolában, amelyet 1983 és 1998 között igazgatott is. 1978-ban lett a kerületi diákolimpiai versenyrendszer főszervezője. Ezt a feladatot 1998-tól 2004-ig a Polgármesteri Hivatal szakfőtanácsosaként végezte, a kerületi testnevelési munkaközösség vezetője majd testnevelési szaktanácsadó volt. Játékvezetőként ma is aktív résztvevője a kerületi diákolimpiai rendezvényeknek.

Szamosi István 1983-tól 2000-ig dolgozott testnevelőként a Kós Károly Általános Iskolában. Kezei közül labdarúgók, atléták, evezősök kerültek ki. A Góliát FC-ben labdarúgóedzőként is tevékenykedett, az utánpótlás-nevelést mindig legfontosabb feladatának tartotta. 1985 óta telente jégpályát létesít a Kós iskola udvarán, és üzemelteti azt. Játékvezetőként ma is aktív résztvevője a kerületi diákolimpiai rendezvényeknek.

Détári Lajos a Budapesti Honvéd SE 61-szeres válogatott labdarúgója volt. Profi pályafutását Kispesten kezdte 1980-ban, nem volt még 18 éves, amikor debütált a Honvédban. A következő szezontól már meghatározó tagja volt a csapatnak, és 1984-ben már a válogatottban is pályára lépett. 1987-ben játszott utoljára a Honvéd mezében. Ezt követően Németországban, Görögországban és Olaszországban is futballozott. Többször szerepelt a világválogatottban. 2002-ben egy évre edzőként tért vissza Kispestre. Jelenleg az FTC szakmai igazgatója.

A díjazottakat köszöntötte Mihály András, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke, pohárköszöntőt Vinczek György alpolgármester mondott. Az ünnepi műsorban Maksa Zoltánnak tapsolhattak a vendégek.   
(7 kép)
      
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |