Szakmai díjat kapott a Hársfa Óvoda

2011.11.30.

Eötvös József-emlékplakettel ismerte el a Hársfa Óvoda munkatársainak szakmai és a közösségi tevékenységét a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Az óvoda kedden kapta meg az elismerést. A kerületi nevelési-oktatási intézmények színvonalas működtetéséért hat éve az önkormányzatot is kitüntette a PSZ.

A vendégeket köszöntő Opóczki Istvánné óvodavezető kiemelte, hogy a rangos elismerés a nevelőtestület mellett a szülői közösséget is illeti.

Kispest polgármestere az önkormányzat nevében gratulált a díjhoz, és hangsúlyozta, hogy az idén 30 éves óvoda szakmai programjának elismerése a díj, a zöldóvoda munkáját nemcsak a kerület ismeri el folyamatosan, hanem most már az országos szakmai elismerést is megkapta. Gajda Péter kiemelte, hogy ez mind az óvodában dolgozó pedagógus szeretetteljes és áldozatos munkájának az eredménye. A polgármestere hozzátette, bármilyen irányban módosul is a köznevelési és az önkormányzati törvény, a kispesti képviselő-testület mindig támogatni fogja az óvodát szakmai programja megvalósításában. Gajda Péter külön megköszönte a szakszervezetnek, hogy kispesti intézményt választottak a díjra.

Az óvoda nevelőit és az itt folyó szakmai munkát Szabó Zsuzsanna, a PSZ alelnöke méltatta, és egyben átadta az Eötvös József-emlékplakettet is. Köszöntőjében elmondta, az emlékplakettet 2000-ben alapította a szakszervezet: a kitüntetéssel a települési önkormányzatokat, illetve a jól működő PSZ-szervezeteket, intézményeket ismeri el. Az évenként odaítélhető öt díjból 2005-ben a kispesti önkormányzat is részesült a nevelési-oktatási intézmények színvonalas működtetéséért, most pedig egy kispesti nevelési intézmény kapta meg a rangos szakmai díjat.

Swiderski Lászlóné, a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nevelője, a PSZ kispesti titkára ritka pillanatnak nevezte az alkalmat, mert mint mondta, Kispesten közösség még nem kapott ilyen rangos elismerést. Büszkeség ilyen közösségben, ilyen kollektívával együtt dolgozni – hangsúlyozta, majd a szakszervezet ajándékait adta át az intézmény dolgozóinak.

Az ünnepség lezárásaként az óvodásoké lett a főszerep. Az óvoda Süni csoportja a répamesét adta elő, a Csiga, a Méhecske, a Mókus, a Maci és a Katica csoportok óvodásai a jeles napra tanult verseket, mondókákat, dalokat adták elő az ünneplő közönségnek.

Az Eötvös utcai Hársfa Óvoda idén márciusban ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját az. Hat csoportban több mint 160 gyermek jár a lakótelepi környezetben lévő intézménybe, amely kiemelt figyelmet fordít a környezeti nevelésre és az egészséges életmódra. Az óvoda 2006-ban Zöld Óvoda címet kapott, és egyike a kompetenciaalapú oktatási programmal dolgozó kispesti intézményeknek. Idén megkapta a Szebb Kispesti Környezetünkért pályázat különdíját, és a Tegyünk együtt többet a zöld kispesti óvodákért és bölcsődékért pályázat harmadik díját is.
(19 kép)
    
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |