Vége a játszótéri dohányzásnak

2009.05.20.

Rendelettel tiltja meg a cigarettázást Kispest játszóterein az önkormányzat. A keddi testületi ülésen többek között közművelődési intézmények vezetői pályázatairól, lakbérekről, a választási plakátozás szabályairól, valamint új kerületi elismerés létrehozásáról is döntöttek a képviselők.

B. Z. - V. G. Z.

Az ülés előtt a Deák gimnázium diákjainak előadását láthatta a testület: az idén 90 éves középiskola történetéből villantottak fel képeket a tanulók. Petrovics Judit igazgató beszédében hangsúlyozta, „valamennyien büszkék lehetünk arra, hogy elődeink: diákok, tanárok, gimnáziumunk igazgatói, felelős kerületi vezetőink mindvégig fontosnak tartották a kispesti gimnázium sorsát.”

Zárt ülésen döntöttek a képviselők két közművelődési intézmény vezetői pályázatáról: a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házat (KMO) továbbra is Gábor Ilona igazgatja, míg a Wekerlei Gyermekház élén vezetőváltás történt, augusztus 1-jétől öt évig Szabó Mária irányítja az intézmény munkáját.

Elsőként a 2009. évi költségvetési rendeletet módosította a testület. Kránitz Krisztián, a Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság elnöke elmondta, technikai átvezetésről van szó, a tavalyi év pénzmaradványait csoportosították át.

Módosult az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló rendelet. A jövőben az önkormányzat lehetőséget biztosít a pályáztatás során költségelvű lakbérrel bérbe adott lakások megvásárlására a szerződés lejártát követően, egyéni elbírálás alapján és a forgalmi érték teljes megfizetésével.

Rendeletet alkotott a testület az önkormányzat tulajdonában álló lakások béréről: ebben meghatározták a szociális, a költségelvű és a piaci lakbéreket. Az önkormányzat évente felülvizsgálja a bentlakó bérlő vagyoni helyzetét, és a következő évre ez alapján állapítja meg a bérleti díjat.

Rendelet tiltja a dohányzást a kerület játszóterein a jövőben. A tilalomra táblák is figyelmeztetnek majd. Gajda Péter elmondta, a szigorítást a gyermekek egészségének védelme tette szükségessé: a tapasztalat szerint ugyanis sokan a játszótereken is eldobálják a cigarettavégeket. A rendelettel az önkormányzat célja a kulturált és egészséges környezet megóvása.

A képviselők rendeletet alkottak a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak térítési díjáról. A jövő tanévtől 20 százalékkal kell többet fizetni a zenetanulásért. Az emelést az indokolta, hogy az intézmény az idei tanévtől önálló épületbe költözött, így növekedtek költségei.

Módosította a testület az önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról szóló rendeletet. A jövőben a választásokon induló pártok és egyéb szervezetek a kampány idején csak az önkormányzat által biztosított területeken és eszközökön helyezhetik el plakátjaikat. Az elképzelést önálló indítványukkal a Fidesz-KDNP frakció tagjai is támogatták. A szabályozás hátterében az áll, hogy választások alkalmával is meg akarja őrizni az önkormányzat a kerület tisztaságát, a rendezett városképet.

Módosultak a díszpolgári cím, valamint a kitüntető díjak és dicsérő oklevelek adományozásáról szóló rendeletek. Technikai változások mellett a legfőbb újdonság a Kispest sportjáért díj alapítása. Ez azoknak a személyeknek, egyesületeknek, sportköröknek adományozható, akik/amelyek kiemelkedő tevékenységet végeznek a sport, diáksport területén, a testnevelés és testkultúra népszerűsítésében, ezek szervezésében, fejlesztésében és támogatásában.

Az önkormányzat a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság részére adta bérbe 2010. április 30-ig a Kós Károly tér 1. alatti saját tulajdonú helyiségcsoportját. Az előterjesztés indoklása szerint a helyiségeket gyermekorvosi rendelőként kívánta hasznosítani a kerület, ám a rendelő kialakításához a társasház nem adta beleegyezését. Az ügy rendezéséig lehetőség nyílt a helyiségcsoport ideiglenes hasznosítására. A szobákban a Közös Út – Kethano Drom című ismeretterjesztő folyóirat szerkesztősége működik majd.

Elfogadta a testület az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról készített tavalyi évről szóló értékelést. Ezt minden évben kötelező elkészítenie a kerületnek.

A kerületi rendőrkapitányság 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolót is elfogadták a képviselők. Dr. Mittó Gábor rendőrkapitány egyebek mellett elmondta, jelentősen javultak a bűncselekmények felderítési mutatói, és idén további három kamerával bővül a térfigyelő rendszer.

Dr. Fried Miklós kérdésére válaszolva Gajda Péter polgármester tájékoztatta a képviselőket, hogy a KÖKI-vel szemben lévő terület kisajátítása 2001-ben indult: mintegy 480 millió forintért vásárolt ingatlanokat az önkormányzat. Nyílt pályázati eljárás után a kerület 486 millió forintért értékesítette a területet.

Lackner Csaba képviselő azt kérdezte, tart-e az önkormányzat lakossági fórumot a Nagykőrösi útra tervezett zajvédő falról. A polgármester elmondta, a főváros elfogadott költségvetése biztosítja a zajvédelem elindításához szükséges 447 millió forintot. Amikor a szakirodák elvégezték feladataikat, és pontosan tudni lehet, mikor indul az építkezés, akkor tart lakossági fórumot az önkormányzat – tette hozzá.
(8 kép)
      
iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |