Vidám délután – Andrásokat köszöntöttünk

2011.12.02.

András nevű klubtagjait köszöntötte és operettműsort rendezett a Kispesti Nyugdíjasok és Mozgássérültek Klubja november 30-án a Kispesti Kaszinóban.

Kissé nehezen indult a délután, lassan gyülekeztek a tagok, ugyanis a találkozó időpontját egy órával előbbre hoztuk. Korán sötétedik, és félnek elindulni az idős emberek! Azért három órakor már telt ház volt, és a műsort is erre az időpontra szerveztük. Nagy meglepetés volt, mert senki nem számított rá.

Az délutánon a Madách színház művészei, Czakó Ádám és Czakóné Plásztán Anett léptek fel operettműsorral. Csodálatos hangjuk betöltötte az egész termet. Nagy tapsvihar kísérte végig az előadást. Klubunk legidősebb tagja, a 94 éves Erzsike néni volt a legbátrabb, és felkérte táncra a művészházaspárt. Vidáman ropta a táncot, még kézcsókot is kapott.

A zene után jólesett az uzsonna, majd megrendeztük a tombolahúzást. Sok nyereménnyel gazdagodva indultak haza, ugyanis minden tombola nyert. A tagok hálásak voltak a jó műsorért, és elmondták, hogy máskor is szeretnének ilyen délutánokat, és szép zenét hallgatni! Köszönjük a művészeknek, hogy gázsi nélkül jöttek el, és sok idős embernek tették szebbé a délutánját.

Huszár Erzsébet idősügyi referens
(4 kép)
     

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |