Számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték már el eddigi munkáját. A rangos kitüntetések között mit jelent Önnek a Kispesti Díszpolgára cím?

Amikor megtudtam, hogy megkapom a díjat, nagyon nagyot ugrottam örömömben, mert pontosan ezek a díjak azok, amelyeket semmilyen hivatalos helyről nem irányítanak, hanem az emberek szeretete, az emberi kapcsolatok azok, amelyek e kitüntetéseket átadják. Ezért ennek az elismerésnek egészen különleges helye van az életemben. Kispesten, egész pontosabban Wekerlén nyolc évig éltem és a mai napig megvannak az ottani barátaim, akikhez örömmel járok vissza-vissza. Amikor júniusban átvettem a díjat, mögöttem ült egy bácsi, aki elmondta, hogy ő a két kezével rakta a téglákat Wekerlén, mert részt vett az építésén. Mindig meghatódom, ha olyan idős emberrel fogok kezet, aki nagy idők nagy tanúja, és aki ténylegesen részt vett abban a dologban, amelynek én is élvezem a gyümölcseit. Minden egyes ilyen találkozás csak erősíti a kötődésemet a városrésszel, ahol most már szinte úgy érzem, gyökereim vannak.

Wekerle-telep nemcsak különleges építészetéről, hanem az ott élők lokálpatriotizmusáról is híres. Megérintette-e a wekerlei környezet?

Lokálpatriotizmus nélkül nem működik egy emberi közösség. Akiknek nem fontos a környezetük, ott nincs normális élet, ott szemét van, ott olyan légkör van, amiben nem lehet élni, ellentétben Wekerlével. Sokat hallottam az idősebbektől, hogy korábban kitüntetés volt wekerleinek lenni. A telep építészetével először Erdélyben találkoztam, amikor Gyimesben jártam. Utána kezdtem el érdeklődni a városrész iránt, majd, amikor úgy alakult az életem, hogy lakást kerestünk, és találtunk egy wekerlei hirdetést, nem akartam hinni a szememnek, hogy sikerül ez a nagy álom, és oda tudunk költözni Meg kell mondanom, ez olyan volt számomra, mint amikor az emberben régóta él egy vágy, egy álomkép és egyszer csak megvalósul.

Mennyire kötődik a kerülethez?

Egy tízhónapos gyerekkel költöztünk oda, majd a második fiam már oda született, így ez egy nagyon meghatározó korszak az életemben. Ott voltam fiatal anyuka, ott voltak babák a kisfiaim. Imádtam a babakocsit ott tologatni, kifejezetten élveztem a romantikáját a kis utcáknak. Felejthetetlen évek voltak, amely nagyon elevenen tartja bennem ezt az időszakot. A gyerekek ugyan megnőnek, de az ő emlékeikben is megmaradnak az évek, és nekem a legmelegebb baráti kapcsolataim is oda kötnek.

Hogyan lehet összeegyeztetni a sok utazást, a koncerteket, a fellépéseket a családi élettel?

Ezt csak úgy lehet, hogy vagy van egy olyan hősiesen helytálló férj, akinek a munkája és az elszántsága biztosítja, hogy az asszony boldoguljon. Nos, nálunk sajnos nincs ilyen, mert elváltam. Édesanyám az, aki a gyermekeim születése óta a legnagyobb segítségem, akire úgy támaszkodhatom, hogy nyugodt lehetek a gyermekeim felől. Ő viszi a vállán a háztartást és a gyerekek dolgát, aki ma már nyugdíjas zenetanár és még Kodály-növendék volt. Már magzati korban megkaptam tőle a népzene szeretetét, hiszen népzenehallgató volt a főiskolán. Természetesen az első információim is mind tőle származnak, az ő gyűjtéseit láttam először leírva, majd ezután kezdtem el én is azon gondolkodni, milyen jó is lenne ilyesmit csinálni. Maga az éneklési vágy pedig már születésem óta megvolt, mert úgy tudom, előbb énekeltem, mint beszéltem, vagyis tulajdonképpen minden az anyukámhoz vezet vissza.

Korábban népdalgyűjtéssel is foglalkozott. Ma még mennyire van erre ideje?

A gyűjtés lényege, hogy újra és újra meg kell magamat és az emlékeimet erősíteni. Ha főállású népdalkutató lennék, akkor sem járnék állandóan terepre, mert egyszerűen a mai élet ez nem teszi lehetővé, másrészt pedig erre megvan már a szakemberi gárda. Egy darabig kacérkodtam vele, hogy abba az irányba megyek, de hamar rájöttem, hogy én nem azt élvezem, hogy görnyedek az anyag felett és katalogizálom, hanem azt, hogy megtanulom, éltetem és énekelem, és az élményét adom át. Azt az élményt, amit én azáltal nyerek, hogy megkapom, elénekli például nekem egy néni, azt szeretném továbbadni. Nagyon sokan mondták már, hogy hát a néninek a reszelős hangja nem hatotta meg, de tőlem élményszerűvé vált, és meggyőzte róla, hogy ez igenis szép. Most például egy huszonhat éves fiú is írt a honlapomra ( www.sebestyenmarta.hu – a Szerk.), aki azt mondta, hogy 10 éve hallott először, és alig várja, hogy megint hallhasson valahol, és mennyire megváltoztatta az ízlését, a világnézetét, az életről a felfogását a hallott zene. Biztos vagyok benne, meghatározó élmény lehet a népzene, és örülök, hogyha ebben részt vehetek.

Napjaink egyik népszerű zenei műfaja az úgynevezett világzene, amely sok esetben népzenei alapokon nyugszik. Mi a véleménye a sikeres új irányzatról?

Már 1984-85-ben készültek olyan lemezek, amit ma világzenének hívnak, akkor viszont még nem volt ilyen kategória. Cserepes Károly készített ilyen típusú feldolgozásokat és akkor kígyót-békát kiabáltak, hogy ez gusztustalan, hogy ebben szintetizátor van, meg hangszerek. Pedig igenis uralta a zene, uralta maga a népdal, csak annyira szokatlan volt, hogy nem tudtak vele mit kezdeni. Majd mi történt? Jött a Deep Forest, jött a Grammy-díj és még aznap éjjel azonnal felhívták a technikust a lemezgyárban, hogyan lehetne a lemezanyagot digitalizálni, és újra piacra dobni, hiszen akkor már meg lehetett lovagolni a világsikert. Innentől kezdve a dolog semmi másról nem szól számomra, csak üzletről. Nagyon sokan csak felületesen foglalkoznak vele, és apropónak használják, mint divatirányzat, és tisztelet a kivételnek olyanok is vannak, akik alázattal dolgoznak benne.

Mit hozhat a jövő?

Jelenleg a Bartók-évben vagyunk, de a dátum lejártával is tovább kéne vinni azt a szellemet, amit képviselt. Annál is inkább, hiszen jövőre Kodály-év lesz. A két nagy óriás közül az utóbbit személyesen is ismertem, mivel ötévesen énekeltem Kodály Zoltánnak. Akkor azt mondta Kodály tanár úr, hogy ha mindenki ilyen szépen énekli műveit, akkor érdemes volt megírni őket. Ez volt életem első nagy dicsérete, sajnos nem volt akkor se egy fényképező, se egy magnó, hogy ezt felvegye, de az emlékeimben él. Tanította az édesanyámat is, és meghatározó személy az életemben, mint népzenegyűjtő és zeneszerző, és mint zenepedagógus. Szomorú látni, hogy a magyar zeneoktatásból kimaradt Kodály. De nem szabad feladni a reményt, hogy visszacsempészhetjük az értékeket a tananyagba és az életbe is, ami a szülőkön is múlik.

Mennyire örökölték gyerekei a zenei vénát?

Érdekes, hogy sokan gondolják, egy gyerek automatikusan ugyanazt csinálja, amit a szülei, tehát nyilván az én két fiam is egyfolytában énekel, táncol, netán veri a csizmát. Ez annyira nincs így, hogy például mindig ők voltak azok a gyerekek, akik elbújtak a wekerlei óvodában, ha jött a néptáncos bácsi. Annyira töménynek érezték az édesanyjuk szenvedélyét a népzene, a néptánc iránt, hogy nekik ez sok volt. Sőt haragudtak is, hiszen ez a zene az, amiért anya olyan gyakran elmegy, tehát olyankor nem velük van, vagyis ez egy csúnya dolog. Jó pár évnek kellett eltelnie, amikor a nagyobbik gyerekem úgy 8-9 évesen közölte, hogy ő csellózni szeretne, a kisebbik pedig, hogy akkor ő meg nagybőgős lesz. Ezt annyira komolyan gondolták, hogy a mai napig bőgőznek és csellóznak, édesanyám foglalkozik velük, így megoldott a szolfézsoktatás is. Nem kötelező senkinek sem a szüleit egy az egyben követni, ha a két gyerekem kiválasztja magának, hogy mivel szeretne foglalkozni, és az örömmel tölti majd el, én leszek a legboldogabb anyuka a világon.

Hol lehet Önt a nyáron meghallgatni?

Az augusztus az a hónap, amit igen komolyan veszek minden évben, amely a családé, vagyis nyaralás a gyerekekkel. Erre az időre nem nagyon szoktam vállalni semmit, idén is csupán egy-két hazai kivételt teszek. Az egyik augusztus 9-e, amikor a balatonlellei templomban lesz Szabolcsi Szabolcs orgonaművésszel egy közös koncertem, melynek egy csíksomlyói Mária-ének adta az alapját, aminek májusban, Pécsett volt a bemutatója, óriási sikerrel. Augusztus 18-án Hódmezővásárhelyen egy igen érdekes kombinációban fogok énekelni. A Liszt Ferenc Kamarazenekar egy Bartók-Mozart műsorral fog fellépni, melynek Mozart részében Miklósa Erika a meghívott vendégművésznő, míg a Bartók részben én fogok Bartók gyűjtötte népdalokat, illetve hozzá köthető zenéket előadni. Az est érdekessége, hogy Miklósa Erikával közösen is fogunk énekelni, magam is várom, mert drámai szopránnal még nem léptem fel soha. Másnap, a születésnapom pedig Őriszentpéteren a műemlék református templomban lesz koncertem.