VÁLASZTÁS
Helyi önkormányzati képviselő időközi választása
2002. március 24.
Budapest Főváros XIX. kerület, Kispest
5. számú választókerület
Dr. Eszényi József
DR. ESZÉNYI JÓZSEF 
56 éves
Foglalkozása: szociológus.
Jelölő szervezet/szervezetek: Fidesz, MDF, MKDSz, PKKW. Támogatja még: Kispesti Társaskör.

Harminckét éve lakom panelben, s több mint egy évtizede Önök között, az 5. számú körzetben. Tudom, hogy sok, önhibáján kívül nehéz szociális helyzetben levő ember él közöttünk. Az ő megsegítésükért mindent meg fogok tenni, felhasználva saját lehetőségeimet és az önkormányzat eszközeit. Szorgalmazni fogom a zöldterületeink megújítását, bővítését, el kívánom érni a szeméttartók számának megsokszorozását. Az elfogadott polgármesteri program alapján fogok dolgozni megválasztásom esetén, munkámban érvényesítem a lakótársak jobbító ötleteit, javaslatait, és igénybe veszem majd a tettre kész polgárok segítségét.

 
Görcz Tibor
GÖRCZ TIBOR
53 éves
Foglalkozása: megbízott biztosítási tanácsadó.
Jelölő szervezet/szervezetek: SZDSZ-MSZP.

Tősgyökeres kispestiként az önkormányzat Szociális Bizottságában dolgozom az SZDSZ szakértőjeként. Panelban lakunk, bizony ideje már a felújításokkal is foglalkozni. A megoldáshoz külső támogató is kell, melyért kötelességem harcolni. Az Omega Alapítvány igazgatójaként fő feladatom volt a munkanélküli kispestiek közhasznú foglalkoztatása, ezen belül is kiemelt terület volt a köztisztaság javítása, parkok karbantartása, az iskolák, óvodák és nyugdíjas gondozási központok munkájának segítése. Hét év alatt széleskörű ismeretekre tettem szert az említett területeken. Én tenni akarok életkörülményeink javításáért. Megtisztelő számomra, hogy az SZDSZ és az MSZP közös képviselőjelöltje lehetek.

 
Hanzély Mihály
HANZÉLY MIHÁLY
47 éves
Foglalkozása: rádió-tv műszerész. Kisvállalkozó.
Jelölő szervezet/szervezetek: MIÉP.

1955-ben születtem Kispesten. Az 5. számú választókörzetet két okból is jól ismerem. Részben mivel korábban magam is az Arany János utca 24-ben laktam, részben 15 éve az Ady Endre úton lévő TV-videó szervizben dolgozom. Mint képviselő igyekszem a lakótelep súlyos gondjain (állagmegóvás, korszerűsítés, felújítás, közbiztonság stb.) enyhíteni, illetve javaslataimmal hozzájárulni az itt lakók életminőségének javításához.